30 milliós támogatás

2020.07.19. 20:48

Magyarország legkisebb települése is számít a kormánynak

Magyarország legkisebb települése is számít – hangoztatta vasárnap Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, amikor vasárnap megszentelték az ötszáz lakosú Vas megyei Bérbaltavár kormányzati támogatással felújított, 266 évvel ezelőtt épült római katolikus templomát.

Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár beszédet mond a megújult katolikus Szent Miklós-templom elõtt, a Vas megyei Bérbaltaváron 2020. július 19-én. Az 1754-ben épült templomot a kormány támogatásával újították fel. MTI/Varga György

Forrás: MTI

Fotó: Varga György

A 30 millió forintos állami támogatás, amelyet a kormány nyújtott, és amely az egyházmegye és a hívek adományaival kiegészült, jó helyre került – mondta az államtitkár.

Hozzátette: a kis falu kicsiny templomának feladata, hogy hirdesse az alkotás örömét, a közösség összefogásának erejét, a hit és a kereszténység „szeretetüzenetét”.

Soltész Miklós köszöntőjében felidézte a község szülötte, Nagy Gáspár Kossuth-díjas költő gondolatait, aki Isten költeménye című versében megfogalmazta: „Isten költeménye a teremtett világ”, rajtunk is múlik, hogy ennek részeseivé válunk-e, vagy csak – mint a költő írja – „tökéletlen, felületes olvasói” maradunk.

„A templom építői 266 évvel ezelőtt hozzátettek az Isten tervéhez, a templomon keresztül hitet adtak az itt élőknek, és ez a hit megőrizte ezt a kicsi közösséget”

- mondta.

A község lakói nevében Némethné Beczők Bernadett mondott köszönetet a templom felújításában közreműködőknek és az adományozóknak.

A bérbaltavári, Szent Miklós nevét viselő templomot 1754-ben gróf Tolnai Festetics József építtette, mostani külső és belső felújítása összesen 50 millió forintba került, amelyhez 14 millió forinttal járult hozzá a Szombathelyi Egyházmegye és 6 millió forint gyűlt össze a hívek adományaiból.

A templom felszentelése után hálaadó ünnepi szentmise kezdődött, amelyet Császár István püspöki helynök és Déri Péter esperes, csehimindszenti plébános celebrált.

Borítókép: Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár beszédet mond a megújult katolikus Szent Miklós-templom előtt, a Vas megyei Bérbaltaváron 2020. július 19-én. Az 1754-ben épült templomot a kormány támogatásával újították fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában