Az áramszolgáltató munkatársainak adták ki magukat

Az áramszolgáltató munkatársainak adták ki magukat
© Illusztráció: HBN archív
Hajdúszoboszló – A hajdúszoboszlói rendőrök kérik a lakosság segítségét.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 09050/173/2015. bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. március 31-én 10 óra 30 perc körüli időben Hajdúszoboszlón, az egyik Isonzó utcai lépcsőház előtt egy ezidáig ismeretlen férfi és nő megszólította az ott lakó 79 éves sértettet azzal, hogy az áramszolgáltató munkatársai, és azért érkeztek, mivel a sértettnek túlfizetése keletkezett a szolgáltatónál, amelyet készpénzben elhoztak neki, azonban a náluk lévő pénzből vissza kellett volna adnia. A sértett figyelmét a nő elterelte, de ő észrevette, hogy a férfi a konyhából kiment, ezért távozásra szólította fel őket, amelynek eleget tettek.

A férfi 20 év körüli, 170-175 centiméter magas, aki az elkövetés idején sötét színű baseball sapkát, téli kabátot és nadrágot viselt. A nő szintén 20 év körüli 160-165 centiméter magas, aki az elkövetéskor sötét szoknyát, fekete harisnyát és világos pulóvert viselt.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán (Hajdúszoboszló, Rákóczi utca 4. szám), vagy telefonon tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán (hétfőtől-csütörtökig: 8 órától 16 óráig, pénteken: 8 órától 13 óráig), illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –

Címkék: , ,


Sporthírek






hirdetés