Az amerikai elnök semmiképpen nem kér bocsánatot Hirosimától a ledobott atombombáért

Washington – Barack Obama május végén Japánban részt vesz a legfejlettebb ipari országok csúcstalálkozóján, s lehet, hogy látogatást tesz Hirosimában is, abban a városban, amelyre az amerikaiak a második világháború idején ledobták a történelem első atombombáját. Az amerikai elnök azonban semmiképpen nem kér bocsánatot.

A Fehér Ház megerősítette, hogy az elnök a hónap végén Japánban lesz, de az esetleges hirosimai vizitről Josh Earnest szóvivő csak annyit mondott, hogy a program még nem végleges.

Arra az újságírói kérdésre, Obama nem gondolja-e, hogy Japán megérdemel formális bocsánatkérést az 1945. augusztus 6-án ledobott atombombáért, a sajtószóvivő határozott és egyértelmű nemmel válaszolt. “Nem, az elnök nem gondolja ezt” – felelte Josh Earnest.

A kérdés nem először merül fel, kivált, amióta John Kerry – első amerikai külügyminiszterként – április közepén Hirosimában járt, és japán kollégájával, Kisida Fumióval együtt koszorút helyezett el a Béke Emlékparkban. Kerry a vizit alkalmával úgy nyilatkozott az amerikai sajtónak, hogy az élmény torokszorító volt, és okvetlenül kéri Obama elnököt is a látogatásra. “Hirosima mindannyiunkat emlékeztet arra, hogy háború idején milyen összetett és bonyolult döntéseket kell hozni, és arra is, hogy mit művel a háború az emberekkel, a közösségekkel, az egész világgal” – mondta Kerry az áprilisi látogatás utáni sajtóértekezletén.

Obama elnök többször is felhozta, hogy szeretné felkeresni Hirosimát és az amerikai atomtámadás sújtotta másik japán várost, Nagaszakit is. “Sokat jelentene számomra e két város meglátogatása” – mondta 2009 végén az akkori japán kormányfővel folytatott eszmecseréje után.

– MTI –








hirdetés