Az állami földárveréseken eddig 180 ezer hektárt adtak el mintegy 240 milliárd forintért

Budapest – Az állami földárverések második szakaszának lezárásáig, március 31-ig 180 ezer hektárt értékesítettek, ebből az államnak mintegy 240 milliárd forint bevétele származott – közölte az állami földekért felelős államtitkár hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Bitay Márton Örs elmondta, a 6 hétig tartó őszi és a 4 hétig tartó tavaszi árveréseken minden tizedik földvásárlásra jogosult gazda vett földet. Ez 19 ezer birtoktestet és több mint 10 ezer vásárlót jelentett.

Hozzátette: az árverések mindenhol nagyobb gond nélkül zajlottak le. Az értékesítési átlagár minden megyében minimum 21-22 százalékkal meghaladta az OTP Bank és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adott megyére vonatkozó referenciaárait, de volt olyan térség is, ahol ez a felár 100 százalék körül volt – mondta az államtitkár.

Bitay Márton Örs kiemelte, hogy Fejér megyében az állam hektáronként mintegy 500 ezer forinttal kapott többet az egymilliósnál valamivel magasabb referenciaárnál a földárveréseken. Az állami földek értékesítésének célja nem az állami bevételek növelése, hanem az agrár középosztály megerősítése volt – hangsúlyozta.

Az MTI kérdésére elmondta: amennyiben a kormány úgy dönt folytatódik a Földet a gazdáknak program, a harmadik szakaszban nemcsak a még el nem kelt földeket hirdetik meg újra, hanem a licitbe bevonhatják a halastavakat és a gyümölcsösöket is. Most azonban még arra nincs lehetőség, hogy több gazdálkodó együtt pályázzon egy-egy nagyobb birtoktestre. Ehhez szintén kormánydöntés szükséges – közölte az államtitkár.

– MTI –








hirdetés