Az államháztartás hiánya májusra elérte az éves terv 85 százalékát

Az államháztartás idei évre tervezett hiányának 85 százaléka teljesült az év első öt hónapjában – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium kedd este.

A helyi önkormányzatok pénzügyi eredménye nélkül számolt deficit májusban 99,2 milliárd forint volt, az első öt hónap alatt pedig 736,2 milliárd forintos hiány keletkezett. Az éves hiánycél 870,3 milliárd forint. A szaktárcánál májusra ennél alacsonyabb, 82,5 milliárd forintos hiánnyal számoltak korábban.

A tavalyi év első öt hónapjának hiányadata 567 milliárd forint volt, ami akkor az éves cél 61 százalékát tette ki. Idén a központi költségvetés május havi bevételei az előző év azonos hónapjához képest körülbelül 65 milliárd forinttal alacsonyabb összegben teljesültek – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Társasági adóból 7,7 milliárddal folyt be kevesebb, mint egy éve. A személyi jövedelemadónál 28 milliárdos, a jövedéki adónál pedig 7 milliárd forintos az eltérés.

A szaktárca szerint kedvező hatást gyakorolt az egyenlegre, hogy az általános forgalmi adóból 37 milliárd forinttal több fizettek be az előző év májusához képest. Ezzel szemben a központi költségvetés május havi kiadásai mintegy 52 milliárd forinttal lépték túl az elmúlt év azonos hónapjának kiadásszintjét.

A kiadásokon belül az egyedi és normatív támogatások, a fogyasztói árkiegészítések, a lakásépítési támogatások, továbbá a garancia és hozzájárulások a társadalombiztosítási alapok kiadásaihoz, a kamatkiadások és az állam által vállalt kezességek érvényesítései alakultak magasabb összegben a tavalyi értéknél – áll a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.

– Független Hírügynökség –