Az alapszakaszban utoljára a pályán a DEAC

Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: Matey István
Hajdú-Bihar – Elérkezett a férfi futsal élvonalbeli bajnokság alapszakaszának utolsó, 22. fordulója: az már biztos, hogy az MVFC-Berettyóújfalu a tabella második helyén zárja a rájátszás előtti időszakot, hiszen Trencsényi Jánosék a zárókörben nem lépnek pályára, ugyanis ellenfelük, a Rákosmenti FC visszalépett a küzdelmektől.

A Mezei-Vill tehát 49 pontot szerzett húsz forduló alatt, így a Győr mögött a második helyen áll a pontvadászatban, Turzó József tanítványai a felsőházi rájátszásban folytatják majd a küzdelmeket.

A DEAC Futsal Club pénteken 19.30-tól hazai pályán, az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban meccsel, a Dunakeszi Kinizsi látogat Debrecenbe. A két egylet novemberi összecsapása igen gólgazdagra sikerült, a Dunakeszi 9–1-re múlta felül a hajdúságiakat. A Pest megyeiek jelenleg a tabella negyedik, míg a cívisvárosiak kilencedik helyén állnak.

HBN








hirdetés