Az ajtót berúgva jutott be a boltba a hajdúszováti tolvaj

Az ajtót berúgva jutott be a boltba a hajdúszováti tolvaj
© Fotó: police.hu
Hajdúszovát – A rendőrök rövid időn belül elfogták azt a hajdúszováti fiút, aki a megalapozott gyanú szerint betört egy élelmiszerboltba.

A hajdúszováti körzeti megbízottak szeptember 20-án 23 óra 45 perc körül járőrözés közben észlelték, hogy egy helyi élelmiszerboltba valaki betört. A rendőrök széleskörű adatgyűjtést végeztek a helyszínen, amelynek eredményeként azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét. A nyomozás adatai szerint a helyi férfi berúgta a bolt bejárati ajtaját, majd az üzletből készpénzt lopott el. A rendőrök rövid időn belül elfogták a helyi lakost, akit előállítottak a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányságra.

A nyomozók a 18 éves fiút gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. A gyanúsított beismerő vallomást tett, ellene a rendőrök lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés