Az afgán elnök is Brüsszelbe utazik a NATO-országok külügyminiszteri tanácskozására

Brüsszel, 2013. április 22., hétfő (MTI) – Hamid Karzai afgán elnök is Brüsszelbe utazik kedden, hogy ott találkozzon a NATO-országok külügyminiszteri tanácskozásán részt vevő John Kerryvel, az amerikai diplomácia új vezetőjével.

Az erről szóló, némileg váratlan hétfői bejelentés hátterében az áll, hogy az utóbbi hetekben határviták, illetve az afgán békefolyamat eltérő megítélése miatt feszültté vált az afgán-pakisztáni viszony, és Karzai utazása e feszültség elsimítását célozza.

A keddi NATO-külügyminiszteri tanácskozás egyik témája Afganisztán lesz. Az erről szóló megbeszélésen nem csupán a 28 NATO-ország képviselője vesz részt, abba bevonják a többi érintettet – magát Afganisztánt, valamint az ISAF nemzetközi haderőben részes NATO-n kívüli országokat – is.

Ez lesz az első alkalom, hogy John Kerry “NATO-színekben” találkozik európai kollégáival.

Szintén ott lesz Brüsszelben Szergej Lavrov, az orosz külügyek irányítója – a NATO-rendezvény másik fontos részeleme ugyanis a NATO-Oroszország Tanács újabb, miniszteri szintű ülése. Atlanti diplomáciai forrás szerint a NATO-orosz megbeszélés egyik várható témája ugyancsak Afganisztán, közelebbről a nemzetközi erők 2014 végére tervezett kivonulása utáni helyzetre való felkészülés lesz.

A NATO-külügyminiszterek kötetlen ebédjén részt vesz Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője. Beszámol arról a szerb-koszovói megállapodásról, amely az ő közreműködésével jött létre a múlt pénteken, és amelynek a végrehajtásában a NATO-nak is fontos szerep jut.

Az alku része, hogy a szerbek lakta Észak-Koszovóban a szerbek igényének megfelelően a biztonság fenntartásáról továbbra is a NATO vezette KFOR haderő gondoskodik. A koszovói biztonsági erők csak akkor tevékenykedhetnek ebben a térségben, ha ahhoz a KFOR és a helyi szerb önigazgatás képviselői hozzájárulnak.

– MTI –