történelem

2019.12.12. 20:04

A rendszerváltozás, 30 év távlatából

Zétényi Zsolt a debreceni előadásában úgy vélte: Pozsgay Imre lett volna alkalmas köztársasági elnöknek.

Fotó: Kiss Annamarie

A magyarországi rendszerváltás kezdetének a Bajcsy-Zsilinszky Társaság 1986-os megalakulását tekinti dr. Zétényi Zsolt egykori országgyűlési képviselő, a Zétényi-Takács-féle igazságtételi törvényjavaslat kidolgozója és benyújtója, aki csütörtökön délután tartott előadást a Benedek-fiókkönyvtárban.

Fotó: Kiss Annamarie

A politikus, aki – mint fogalmazott – véletlenül lett honatya, kifejtette azt is, hogy szerinte a rendszerváltás folyamata 2011-ig, az új Alaptörvény elfogadásáig tartott, és helyesebb rendszerváltozásnak nevezni. Felidézte azt is, hogy a Magyar Demokrata Fórum 1987 szeptemberében alakult meg (akárcsak a Hálózat), aztán a következő évben pedig a Fidesz és az SZDSZ.

Fotó: Kiss Annamarie

Az egész nemzet képviselete

A saját személyét az előadásában úgy aposztrofálta Zétényi Zsolt, hogy nemzeti radikálisként ő se jósolt nagy jövőt magának az Országgyűlésben, ám akkor is azt vallotta, hogy a lelkiismeret fontosabb, mint a karrier. Antall József miniszterelnököt Zétényi Zsolt személyesen ismerte, és a nézeteltéréseik ellenére tisztelte is őt, de a csütörtöki szereplésén azt is kijelentette, hogy nem tartja nagy államférfinak.

Pozsgay Imre kapcsán (aki az állampárt vezetői közül egy rádióinterjúban elsőként nevezte ’56-ot népfelkelésnek) Zétényi Zsolt úgy vélekedett, hogy alkalmasabb köztársasági elnök lett volna, mint Göncz Árpád, és Pozsgay az egész nemzetet képviselte volna. Ha a nevezetes „négyigenes népszavazáskor” az MDF nem arra buzdítja a híveit, hogy maradjanak távol a referendumtól, akkor meg lett volna a kellő voks Pozsgay megválasztásához – hangsúlyozta Zétényi Zsolt.

Fotó: Kiss Annamarie

Megszüntetni a Munkásőrséget

Az előadó megemlékezett az Ellenzéki Kerekasztalról, továbbá arról is, hogy 1989. szeptember 18-án írták alá azt a megállapodást, amely megnyitotta a szabad, demokratikus választásokhoz vezető utat. Ez egy történelmi megállapodás volt – mutatott rá Zétényi Zsolt –, amely révén az MSZMP igen nagyvonalú volt, és nem kért magának bebiztosított arányú parlamenti helyeket úgy, mint ahogy történt az anno a lengyelországi átmenetben. Az előadó, mint elmondta, akkoriban az erőszakos visszarendeződés megakadályozására hivatott bizottság tagja volt, és mindvégig azt hangoztatta, hogy meg kell szüntetni a munkásőrséget.

Vass Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában