Az a cél, hogy elfogadják a fogyatékkal élőket

Tolerancianapon mutatkozott be az Ifjúság utcai nappali intézmény közössége
Tolerancianapon mutatkozott be az Ifjúság utcai nappali intézmény közössége - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – A nyílt napon a látogatók megismerkedhettek a gondozottakkal és az intézménnyel is.

Az Újkerti Gondozó Szolgálat Ifjúság utcai intézményének fogyatékkal élő ellátottjai izgatottan várták, hogy bemutathassák a hónapok óta gyakorolt elő­adásukat a tolerancia napján, szeptember 10-én. Már megérkezéskor érezni lehetett azt a tiszta és önzetlen szeretetet, ami az érkezőkkel elfeledtette a hideg, esős időt, hiszen már az ajtóban állva, mosolyogva és kedves üdvözlőkártyával fogadtak mindenkit.

Sokat fejlődnek

Ezeket a tiszta érzéseket emelte ki Papp Csaba tanácsnok is, a rendezvény elején: ezek a fiatalok olyan értékeket képviselnek, amelyeknek hírét kell vinni. A nyugodt és kellemes környezetben élő gondozottak barátságosak, közvetlenek és tiszta szeretettel fordulnak mindenkihez. – Eleinte több gond adódott, hiszen a környék lakóinak szokatlan volt ez a közeg, nehezen fogadták el az intézmény gondozottjait. Most lehetőség van arra, hogy ezek a gyerekek megmutassák, mire is képesek valójában. Fontos, hogy találkozzunk ezekkel a fiatalokkal, lássuk őket és fogadjuk el az ő tiszta és önzetlen világukat – mondta a tanácsnok.

Fotó: Molnár Péter Fotó: Molnár Péter ©

A fogyatékkal élők csoportjai táncos produkcióval mutatkoztak be, valamint ők maguk mondták el, milyen elfoglaltságokkal töltik napjaikat.

Táncolnak, énekelnek

– Szoktunk énekelni, tornázni és jelbeszédeket tanulni – hallhattuk az egyik fellépőtől. Egy fiatal lány pedig azt emelte ki, hogy milyen jó dolog szép ruhában és frizurában, sminkben táncolni és elutazni az országos és a nemzetközi programokra, ahol bemutathatják műsorukat. A gondozottak különböző kézműves termékeket is készítenek, ezeket vásárokon árusítják. A nyílt napon egy fórum keretében lehetőség volt kötetlen beszélgetésre, hogy minél jobban megismerhessék az ott élőket, valamint az intézményt is bemutatták a vendégeknek.

HBN–Vass Kata


Munkába is állhatnak

A munkarehabilitáció célja a fogyatékos emberek munkakészségének, valamint testi és szellemi képességeinek munkavégzéssel történő megőrzése, valamint a fejlesztésük, hogy felkészítsék őket a fejlesztő-felkészítő foglalkoztatásra. Az intézményvezető büszkén emelte ki eddigi eredményeiket: a fiatalok közül 30 védett munkahelyen, 6 pedig 2002 óta normál munkaviszonyban dolgoznak. Elmondta, hogy bár ezek kis eredményeknek tűnnek, mégis hatalmas jelentőségűek számukra.








hirdetés