Az ügyészségen az Il Ferro-ügy iratai

Sikkasztás, üzletszerűen elkövetett csalás, több száz rendbeli pénzmosás szerepel egyebek mellett az Il Ferro ügy lezárt nyomozati iratanyagában, melyet a vám- és pénzügyőrség küldött át az ügyészségnek, vádemelési javaslattal.

A Fővárosi Főügyészség hétfőn kapta meg az iratokat. A nyomozás 2007-ben az autóreklámokkal foglalkozó Il Ferro nevű cég ellen, mikor kiderült, hogy nem fizetett azoknak, akiknek korábban pénzt ígért, ha kocsijaikra bizonyos reklámokat helyezhetnek fel. A nyomozás azonban más bűncselekmények gyanúját is feltárta: az Il Ferron kívül más cégek érintettsége is felmerült és ezek között a társaságok között a nyomozók szerint tisztázatlan eredetű, nagy összegű pénzek mozogtak.

A nemrég lezárult nyomozás iratai hétfőn a vám- és pénzügyőrségtől megérkeztek vádemelési javaslattal az ügyészségre. Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy az ügynek összesen 7 gyanúsítottja van, köztük az érintett cég volt vezetője. A gyanúsítottak között más, az Il Ferroval illetve egymással szoros kapcsolatban álló cégek vezetői is vannak, többen közülük rokonok.

A gyanúsítások között több súlyos gazdasági bűncselekmény is szerepel, de nem mindegyik érint minden vádlottat. Van például különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás, üzletszerűen elkövetett csalás, az egyik érintettnél 360 rendbeli pénzmosás, de van köztük, akit számvitel rendjének megsértésével gyanúsítanak.

Több száz sértett van, de az iratanyagnak csak egy kisebb részét teszi ki, hogy a hirdetőket becsapták az Il Ferronál. Nagyobb arányban szerepel az iratok között, hogy az ügyben érintett cégek meg nem határozható forrásból származó, jelentős összegű pénzeket utaltak egymásnak. A könyvelésekből pedig nem derül ki, hogy honnan voltak ezek a pénzek, illetve miért kerültek egyik cégtől a másikhoz – tette hozzá a szóvivő.

Eredetileg a Budapesti Rendőr-főkapitányság kezdett nyomozni az ügyben, csalás miatt, 2007. május 2-án. Még abban az évben, július második felében került át az ügy a Vám- és Pénzügyőrséghez. A cég 180 ezer forintos szerződéskötési díjat kért az ügyfeleitől. A szerződés szerint az ügyfelek kocsijaira reklám került, ezért reklámozási díjat kaptak a cégtől. Az Il Ferro viszont egy idő után bejelentette, hogy nem tud fizetni, így sokan az autóik törlesztő részleteit sem tudták fizetni, azt ugyanis a reklámozási díjból tervezték kiegyenlíteni. Az ügyfeleket több százmilliós kár érte.

Címkék: , ,