Avicii valószínűleg öngyilkos lett

Avicii valószínűleg öngyilkos lett
© Fotó: Facebook
USA – A svéd DJ holttestére április 20-án találtak rá Ománban. Családjának legújabb közleménye azt sejteti, hogy önmaga vetett véget életének.

„Szeretett Timünk örök kereső volt, egy törékeny művészlélek, aki a létezés kérdéseire kereste a válaszokat. Túlteljesítő és maximalista volt, folyamatosan dolgozott és utazott, ami túl sok stresszt okozott neki” – áll a közleményben.

„Amikor abbahagyta a turnézást, egyensúlyt szeretett volna találni az életében, boldog akart lenni, és azzal akart foglalkozni, amit a legjobban szeretett: a zenével.

Folyamatosan gyötörték a létezés, az élet és a boldogság kérdései. Nem tudott továbbmenni az úton. Békére szeretett volna lelni”

– zárulnak a család sorai.

Karrierje során Avicii számos olyan egészségügyi problémával küzdött, amit a túlzott alkoholfogyasztásra lehetett visszavezetni. Akut hasnyálmirigy-gyulladása volt, 2014-ben pedig az epehólyagját és a vakbelét is el kellett távolítani. 2016-ban végül abbahagyta a turnézást, de a zenekészítést nem adta fel.

Avicii holttestét Maszkatban, Omán fővárosában találták meg. A boncolásnál nem találtak bűncselekményre utaló jeleket.

Forrás: Consequence of Sound


Figyeljünk önmagunkra és a környezetünkben élőkre! Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!


Fotó: AFP / Kisbenedek Attila
London - Nincsenek bűncselekményre utaló gyanús körülmények Avicii világhírű svéd DJ halála körül - közölték az ománi hatóságok. A Tim Bergling néven született Aviciit Omán fővárosában, Maszkatban találták holtan múlt pénteken. A 28 éves DJ halálának okát nem hozták nyilvánosságra - írta a BBC Ne...

Fotó: AFP / Bjorn Larsson Rosvall
A pénteken elhunyt Tim Bergling, vagyis ismertebb nevén Avicii mély nyomot hagyott az elektronikus tánczenében. Dalait rongyosra játszották a rádiók, és játsszák még most is. Fellépésein világszerte megtöltötte a tánctereket, sőt, kétszer még Grammy-díjra is jelölték. A YouTube-megtekintések alapján...

Avicii a 2015-ös Sziget Fesztiválon
USA - A Grammy-jelölt DJ 28 éves volt, halálának oka egyelőre ismeretlen. Meghalt Tim Bergling, művésznevén Avicii - írja a CNN. A DJ halálhírét sajtóképviselője is megerősítette. Avicii Maszkatban, Omán fővárosában vesztette életét, egyelőre ismeretlen körülmények között. Mély fájdalommal tudat...