Autókból akart pénzt szerezni, de nem sikerült

Autókból akart pénzt szerezni, de nem sikerült
© Fotó: police.hu
Hajdú-Bihar – A debreceni rendőrök vádemelést javasolnak azzal a férfival szemben, aki több gépkocsit is feltört a megyében.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 46 éves férfival szemben.

K. Imre a megalapozott gyanú szerint 2017. november 15-én Hajdúsámsonban betörte egy parkoló gépkocsi ablakát, majd az utastérből ellopott egy törölközőkkel és pelenkákkal teli szatyrot. A bodaszőlői lakos 2017. november 29-én egy Balmazújvárosban parkoló személyautót tört fel és lopott el az utastérből egy iratokkal teli pénztárcát. A nyomozás adatai alapján a férfi 2017. december 4-én Hajdúsámsonban betörte egy parkoló autó ablaküvegét, majd a járműből ellopott két – különböző használati tárgyakkal teli – táskát.

uv2Fotó: police.hu

A gyanúsított kihallgatásán elmondta a nyomozóknak, hogy pénzt akart szerezni a bűncselekmények során, azonban ez egyik esetben sem sikerült.

Vele szemben a rendőrök május 15-én vádemelési javaslattal befejezték a nyomozást és az ügy iratait megküldték a járási ügyészségnek.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés