Augusztus 20. – Krumplis-komlós-kovászos kenyér győzött a pékek versenyén

Augusztus 20. – Krumplis-komlós-kovászos kenyér győzött a pékek versenyén
Budapest, 2012. augusztus 16., csütörtök (MTI) – A Magyar Pékszövetség kezdeményezésére ebben az évben is elkészült a “Szent István napi kenyér”, a krumplis-komlós-kovászos sütőipari terméket a Gere Pékség készítette.

Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke elmondta, hogy a szervezet számára augusztus 20. kiemelte jelentőségű, az államalapítás ünnepén tartják ugyanis a kenyérszentelést. A szövetség két helyszínen vesz részt a Szent István napi ünnepekben, Budapest mellett Orosházán, a Nemzetközi Kenyérünnepen is kiállítanak, illetve árusítanak.

Az elnök kiemelte: a szakmai szervezet februárban versenyt hirdetett kenyér gyártására, a legjobb termék nyerte el a Szent István napi kenyér címet.

Az idei győztes, a Gere Pékség vezetője, Gere István az MTI-nek elmondta: egy régi receptet vettek elő, amelyet a mai igényeknek megfelelően továbbfejlesztettek, átdolgoztak. “Hosszú érésű, igazi kovásszal készült. Jellemzője, hogy lisztre számolva negyven százalék főtt burgonyát tartalmaz, a kovászhoz komlóvirág porát is használjuk” – ismertette a gyártás folyamatát a pékség vezetője, hozzátéve, hogy ettől nyerte el a kenyér jellegzetes kesernyés ízét, sűrűbb, tömörebb, nedvesebb szerkezetét. A termék azért is különleges, mert hűvös helyen napokig frissen tartható – monda.

A termék többszörösen díjnyertes: tavaly Marosvásárhelyen második helyezést, idén pedig az UKBA nemzetközi cukrászati, sütőipari és gasztronómiai szakkiállításon első helyezést ért el.

Kovács Zoltán társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a csütörtöki sajtóeseményen elmondta: az augusztus 20-i ünnepség keretében megvalósuló Magyar ízek utcájának száz árusítóhelyén tíz pékséggel találkozhatnak az érdeklődők. Az államtitkár felhívta a figyelmet arra is, hogy idén a kenyéráldást a Clark Ádám téren tartják, innen indul majd az Aratómenet a Szent István Bazilikához.

MTI








hirdetés