Átverés vagy csodaszer?

Fábián István
Fábián István - © Fotó: unideb.hu
Debrecen – A „csodavizekről” és a „csodasókról” tartott ismeretterjesztő előadást Fábián István tanszékvezető professzor a Nagyerdei Víztoronyban.

Két mindennapi „vegyszerhez” kapcsolódó átverésről rántotta le a leplet Fábián István, a Debreceni Egyetem Szervetlen- és Analitikai Kémiai Tanszék vezetője „Átverések: csodavizek, csodasók” című előadásában, melyet a Természettudományi és Technológiai Kar Színes, vizes természettudomány című előadás-sorozatának keretében tartott csütörtök délután a Nagyerdei Víztoronyban.

A tanszékvezető professzor a bevezetőjében leszögezte: az ember alapvetően úgy van kódolva, hogy higgyen a csodákban, hiszen egyszerű elhinni egy pohár vízről, amit megiszunk vagy a sóról, amivel az ételünket fűszerezzük, hogy gyógyítja a rákot vagy más betegséget.

Fábián István hozzátette: napjainkban egyre inkább felismerjük a fenntarthatóság fontosságát, ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy mivel a fenntarthatóság tudásalapú, ezért a legnagyobb ellensége a tudományos analfabétizmus. A tanszékvezető ezt humoros példákkal is alátámasztotta: egy nemzetközi szövetség petícióját több ezren írták alá, hogy tiltsák be a dihidro-monoxidot (H2O), miközben az nem más, mint a víz. Egy amerikai település vezetése pedig azt unta meg, hogy medencének nézik az ivóvíztartályukat, ezért kiírták rá, hogy vigyázat, magas hidrogéntartalmú anyagot tartalmaz, – ami teljesen igaz, hiszen a vízben arányaiban sok a hidrogén – s azóta rendre elkerülik a fürdeni vágyók.

Fábián István előadásában tudományos módszerek és vizsgálatok eredményeit felhasználva leplezte le a legismertebb „csodavizeket” és „csodasókat”, felhívva az érdeklődők figyelmét arra, hogy mindig óvatosan, a tudományos tények figyelembevételével kezeljék ezeket a csodás vegyületeket.

A Színes, vizes természettudomány sorozat május 19-én, csütörtökön 14 órától Szabó Gergely és Bertalan László: Ahol a víz az úr – drónokkal a vándorló folyóink nyomában című előadásával folytatódik.

– unideb.hu –








hirdetés