Atombiztos

Azt a szép áprilisi délutánt a Nagyerdőn töltöttem. Estig fürödtem a kellemes napfényben, szinte napra pontosan harminc esztendeje. Egészséges időtöltés, az orvosok ma is ezt ajánlanák. Feltéve, ha az akkor még nagy szovjet szelek nem hordanak éppen azon órákban radioaktív hulladékot egy bizonyos Csernobil felől Európa nyugat(ibb) része fölé (is). T. Szűcs József jegyzete.

Az atomrobbanás hatásai ugyanis nem ismernek határokat, ezért kellene tájékoztatniuk a legapróbb veszélyjelekről is a szomszédos országoknak egymást. Igaz, az erről szóló egyezményt már a katasztrófa után, annak tanulságait figyelembe véve írták alá, s még később lépett életbe. Tragédia a tragédiában, hogy a katasztrófához gyakorlatilag olyan amatőr hibák (is) vezettek, amelyek józan ésszel szinte felfoghatatlanok. Mégis megtörtént, mégis megtették a tanult, tapasztalt szakemberek a váratlanul végzetessé műveleteket az erőmű irányítótermében. Talán a fenti forgatókönyv alapján mondják, s nemcsak az elszánt környezetvédők, hogy teljesen biztonságos atomerőmű nem létezik. Csak azt vehetjük atombiztosnak, hogy ha egyszer az urán (stb.) hasadni kezd, az még teljesen kontrollált körülmények között is mindig százszázalékos figyelmet, fegyelmet és kontrollt követel. S korábban elképzelhetetlennek hitt veszélyhelyzeteket ugyancsak „kitermelhet” egy erőmű a kétségkívül bőséges energia mellett. Különösen, ha a berendezés maga is öregedő félben van, netán kellően ki nem próbált technológiát alkalmaz, avagy természeti katasztrófa akadályozza meg a vészforgatókönyv alkalmazását. Ráadásul a világ atomerőműveinek jó része, a tőlünk nem messze lévők egy része szintén, éppen ezekben az években kezdik elérni tervezett üzemidejük végét. S jó néhányat közülük nem igazán szándékoznak leállítani. Mi több, még a hosszabbítás tényéről sem mindig tájékoztatják a szomszédos és más országokat, hiába az erről szóló, az üzemeltetők által is aláírt kötelezettség. A Magyar Természetvédők Szövetsége, együtt a Föld Barátai nemzetközi hálózattal, a fentiek alapján talán nem alaptalanul és nem feleslegesen riogatva figyelmeztet ezen szemlélet veszélyeire.

A legmegnyugtatóbb természetesen az lenne gyakorlatilag az egész emberiség számára, ha a csernobili évforduló tanulságait az illetékes politikai és gazdasági vezetők nem csak azzal intéznék el, hogy beiktatják a kötelező és általában közhelyes szólamoktól hemzsegő megemlékezéseik sorába.​

– T. Szűcs József –








hirdetés