Áthelyeznek egy több száz éves ortodox templomot Lengyelországban

Varsó, 2012. július 26., csütörtök (MTI/PAP) – Egy 18. századi ortodox templom több száz kilométert utazott északra a dél-lengyelországi Przemysl környékéről, hogy teljes rekonstruálása után a Varmia-Mazúri vajdaság egyik településében újra hívőket fogadhasson.

A kupnai Istenszülő oltalma fatemplom 30 százalékban fennmaradt épületét az eredeti helyszíntől csaknem 650 kilométerre északra fekvő Godkowo faluban építik újjá. Az eddigi munkálatok alkalmával sikerült helyreállítani a falakat, így a következő hetekben már a tetőszerkezettel foglalkoznak az építészek. A tervek szerint az év végéig befejezik a munkákat.

Az épület áthelyezésének gondolata akkor fogalmazódott meg, amikor Andrzej Soroka görög katolikus pap egy kis templom felállítását kezdte tervezni a településen élő 80 hívő család számára. Az épületet elképzelései szerint a római katolikusok is használni fogják, mert ez lesz a falu egyetlen temploma.

A költöztetést a műemlékvédelmi felügyelet engedélyezte, biztosítva az eredeti helyén romosodó épület fennmaradását.

A Kupno faluban 1729-ben felállított ortodox templomot 1947-ig használták a helyi görög katolikusok. Azóta, hívők hiányában, raktárépületként szolgált. A teljes felújítást adományokból finanszírozzák.

MTI