- Úgy látszik, nálunk már hagyománnyá vált, hogy félévente új csapatot kell építenünk – nyilatkozta a Naplónak a szakember. – A távozóink helyére ezúttal is több újoncot kell beillesztenünk a gárda gépezetébe. Sajnos, betegségek és sérülések nehezítik a dolgunkat: Fekete szívműtétre vár, míg Angyalos és Szentjobbi operáció után lábadozik. Utóbbinak még benne vannak a varratok a lábában, ennek ellenére nem kizárt, hogy pályára lép hétfőn, ugyanis a fiatalok mellett szükségünk van olyan játékosokra is, akik már kellően elsajátították a sportág alapjait – számolt be Kozma, aki továbbra is szeretne csapatával az első négyben maradni. – Jó lenne megtartani a 4. pozíciót, de mivel majdnem teljesen új gárdát építünk, ez roppant nehéz lesz. Az út elején becsúszhatnak váratlan vereségek, de idővel szeretnénk, ha a jobbára debreceni kötődésű futsalosokból álló DEAC ütőképessé válna.
Kozma Mihály az Üllő elleni derbin a biztonságos védekezésből vezetett kontrákban látja a remélt siker kulcsát. – Mint minden csapatjáték, a futsal is a stabil védekezésen alapul. Ha az ellenakcióinkat fegyelmezetten és dinamikusan tudjuk végrehajtani, s a helyzetkihasználásunk is megfelelő lesz, akkor pontokkal gazdagodhatunk hétfő este.