Átalakítják az európai kézilabdakupák rendszerét, jön az Európa Liga

Budapest/Párizs – Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) végrehajtó bizottsága szombaton Párizsban jóváhagyta a kontinentális kupasorozatok rendszerének átalakítását.

Az EHF sajtóközleménye szerint a 2020/21-es idénytől kezdve a férfi és a női Bajnokok Ligájában is 16 csapat szerepel majd két nyolcas csoportban. Az eddigiektől eltérően a főtábla küzdelmeit nem előzik majd meg selejtezők. Az első és a második helyezettek a negyeddöntőbe kerülnek, ahova a harmadik, negyedik ötödik és hatodik helyen végzett együttesek keresztbejátszás után juthatnak el.

Szintén újdonság, hogy a férfiak mérkőzéseit hétvége helyett szerdán és csütörtökön rendezik.

A második számú kupasorozat neve EHF Kupa helyett Európa Liga lesz. A férfiaknál 12 csapat kiemeltként a csoportkörben kezdi meg szereplését, további 12 pedig a kétfordulós selejtezőből kerülhet oda. Mind a négy hatcsapatos csoportból az első négy helyezett a nyolcaddöntőbe jut, ahol egyenes kieséses rendszerben folytatódnak a küzdelmek. A meccsekre kedden és esetenként szerdán kerül sor.

A nőknél nem lesz kiemelés, a háromkörös selejtező végén alakul ki a 16 csapatos csoportkör mezőnye. Mind a négy négyes csoportból az első kettő jut a negyeddöntőbe.

A BL és az Európa Liga is négyes döntővel zárul, a férfiak és a nők számára egyaránt. A női mérkőzéseket továbbra is hétvégén játsszák.

A jelenleg Challenge Kupának nevezett harmadik számú sorozatot EHF Kupára keresztelik, és a döntőjéig oda-visszavágós alapon, hat forduló után lehet eljutni.

A vezetőtestület döntött a nemzetközi versenynaptár módosításáról is, hogy a legjobb kézilabdázók hosszabb szünetet kapjanak. A rendszerint június közepére beütemezett válogatott hetek átkerülnek április végére, illetve május elejére, így a játékosoknak többé nem kell selejtezőkön szerepelniük a klubidény végét követően.

Az európai kézilabdaszezon 2021 tavaszától a férfi és a női Bajnokok Ligája négyes döntőjével zárul, előbbi június közepén, utóbbi május végén lesz. Minden nemzeti bajnokságnak legalább egy héttel a BL-torna előtt véget kell érnie.

– MTI –