Átadták a debreceni 2-es villamosvonalat

Akt.:
Átadták a 2-es villamosvonalat
Átadták a 2-es villamosvonalat - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen, 2014. február 26., szerda (MTI) – A kormány a 2014-ben megnyíló európai uniós forrásokból is támogatni fogja a hazai kötöttpályás közlekedés fejlesztéseit – jelentette ki a fejlesztési miniszter szerdán Debrecenben, amikor átadta az új 2-es villamosvonalat.

Németh Lászlóné hozzátette: az új spanyol villamosok átadásával 11 évre csökkent a debreceni villamosok átlagéletkora, és a kocsik 95 százalékát mozgáskorlátozottak is tudják használni. Megjegyezte, hogy Debrecenben az országos átlagnál korszerűbbek a tömegközlekedési eszközök, a 140 autóbusz átlagéletkora például mindössze 5 év.

A fejlesztési miniszter beszámolt arról is, hogy két hónapon belül befejeződik a 4-es és a 48-as főút debreceni szakaszának burkolatfelújítási programja, s több megyei jelentős útfelújítás: a 4-es főút 26 kilométeres szakaszának felújítása, 12 kilométerrel bővült a 4-es főút Debrecent elkerülő szakasza, s jelenleg is tart 40 kilométer mellékút burkolatának javítása.

Németh Lászlóné tájékoztatása szerint a hazai vasút fejlesztése 2010-től kiemelt feladat a kormány programjában. A tárcavezető utalt a Szajol-Püspökladány vonal, valamint több mint 300 vasúti kocsi felújítására.

“Ma Magyarországon rég nem látott fejlődés kezdődik, ismét a beruházások, a fejlesztések időszakába léptünk” – jelentette ki.

Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere örömét fejezte ki, hogy elkészült a mintegy 20 milliárd forintos villamosberuházás. Bejelentette: a kormány önerőpályázat keretében további 825 millió forint támogatást biztosít az új sínpályák környezetének helyreállítására. Ezek a munkák júniusra fejeződnek be – tette hozzá.

Jesus Esnaola, a spanyol Construcciones y Auxiliar de Ferrocarriles (CAF) vezérigazgatója elmondta: villamosaik a világ számos városában közlekednek. Közlése szerint különös figyelmet fordítottak a gyártásnál a speciális műszaki igények kielégítésére, s reményét fejezte ki, hogy a következő magyarországi villamosprojektekben is lesz szerepe a CAF-nak.

A villamosberuházás keretében 18 spanyol járművet vásárolt a DKV Debreceni Közlekedési Zrt., és 8 kilométernyi, felerészben füves pályát építettek – mondta el Nagy Attila, a cég vezérigazgatója az MTI érdeklődésére.

Tizenöt jármű már Debrecenben van, ebből 13 levizsgázott, 11-et szerdán forgalomba is helyeztek – fűzte hozzá.
Nagy Attila elmondta azt is, hogy a 20 milliárdos beruházás 80 százalékos európai uniós támogatással valósult meg, 10-10 százalékot pedig a központi költségvetés, illetve a helyi önkormányzat biztosított a projekthez.

– MTI –


Utasokat is visz a 2-es
Debrecen – Új korszak kezdődik a debreceni közösségi közlekedésben.


Változások a tömegközlekedésben a 2-es villamos elindulásával
Ma kezdi meg a kettes villamos az utasok szállítását a teljes vonalon, utasforgalmi próbaüzem keretében. Itt vannak a változásokat bemutató fontosabb információk.









hirdetés