Asztalitenisz olimpiai selejtező – Póta kikapott a döntőben, nincs kvóta

Halmstad – Póta Georgina hiába vezetett már 2-0-ra, a harmadik játszmában pedig 9-6-ra, végül 4-2-re kikapott a török Hu Melektől a D tábla döntőjében, így egyelőre nem sikerült riói kvótát szereznie az asztaliteniszezők európai olimpiai selejtezőtornáján, a svédországi Halmstadban.

A világranglistán 39. Póta, a torna tizedik kiemeltje remekül kezdte a csütörtök esti mérkőzést, igaz, a kínai származású Hu (21.) sokat hibázott, ezzel együtt a magyar játékos hamar 2-0-ra elhúzott. A harmadik szettben is sokáig ő vezetett, 9-6 után azonban megtorpant, a viadalon negyedikként rangsorolt török pedig lecsapott, fordított, a szetteket tekintve pedig sikerült szépítenie.

Innentől kezdve gyakorlatilag már csak Hu akarata érvényesült, a játéka felgyorsult, és szinte egyáltalán nem hibázott, Póta megingott önbizalma pedig nem billent vissza. A tavalyi, bakui Európa Játékokon bronzérmes Hu végül hat szettben diadalmaskodott, így egyike lett azoknak a játékosoknak, aki csütörtökön olimpiai kvótát szereztek.

Rajta kívül még a német Han Ying, Petrissa Solja és Shan Xiaona, a portugál Yu Fu, a lengyel Li Qian, az orosz Polina Mihajlova és az osztrák Liu Jia nyert döntőt. Mivel egy nemzetből legfeljebb ketten juthatnak egyéni indulási joghoz, a németek egyik kvótája átkerül a pénteken kezdődő vigaszágra, amelyen így a kettő helyett három indulási jogért harcolhatnak a résztvevők – erről tájékoztatta Téglás Péter szövetségi kapitány az MTI-t.

Póta hasonlóan a többi, már búcsúzott magyarhoz, a pénteken és szombaton sorra kerülő vigaszágas táblán szerezhet még riói kvótát a svédországi versenyen. Pótának csütörtöki döntősként annyi kedvezménye lesz, hogy csak a második fordulóban, azaz a 16 között kell bekapcsolódnia a küzdelmekbe.

Eredmények:

nők, 3. forduló (döntő):

D tábla:
Hu Melek (török)-Póta Georgina 4-2 (-7, -7, 10, 10, 9, 6)

korábban:

nők, 2. forduló (elődöntő):

D tábla:
Póta-Viktorija Pavlovics (fehérorosz) 4-3 (-7, 7, 6, -7, 2, -6, 9)

C tábla:
Shan Xiaona (német)-Pergel Szandra 4-0 (7, 3, 2, 7)

nők, 1. forduló:

D tábla:
Póta-Anelia Karova (bolgár) 4-1 (9, 5, -7, 5, 9)

E tábla:
Natalia Partyka (lengyel)-Lovas Petra 4-3 (-3, -8, -9, 9, 8, 10, 9)

C tábla:
Pergel-Hana Matelova (cseh) 4-3 (7, 10, -6, -9, 13, -7, 9)

férfiak, 1. forduló:

D tábla:
Andrej Gacina (horvát)-Kosiba Dániel 4-1 (6, -9, 11, 10, 7)

H tábla:
Jakub Dyjas (lengyel)-Lakatos Tamás 4-2 (7, 5, -8, 3, -10, 6)

B tábla:
Alvaro Robles (spanyol)-Pattyantyús Ádám 4-0 (7, 4, 2, 4)

A svédországi tornán mindkét nemnél tíz-tíz – országonként legfeljebb kettő – egyéni olimpiai indulási jog talált/talál gazdára.

Csütörtökön nyolc – egyformán nyolcas – táblán kieséses rendszerben kezdődött meg a játék, a táblák győztesei a nap végére, azaz három megnyert meccsel kvótát szereztek, illetve szereznek. A többiek – 56 játékos – pénteken ismét nekirugaszkodnak két 32-es táblán (az előző napi nyolc döntő vesztese kiemeltként itt csak a második körben kezd), és kieséses rendszerben szombat délutánra jutnak el a döntőkig, amelyeknek győztesei ugyancsak készülhetnek az ötkarikás játékokra.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés