Asztalitenisz ob – Póta és Fazekas ötödször lehet bajnok

Budapest – Szombaton és vasárnap Celldömölkön, a Városi Sportcsarnokban rendezik meg a legrangosabb hazai asztalitenisz eseményt, a 99. országos bajnokságot, amelyen öt számban avatnak győztest.

Ott lesz a viadalon a világranglistán 37., Berlinben légióskodó Póta Georgina, a női egyes címvédője és Fazekas Péter is, aki hazai környezetben ismételheti meg tavalyi sikerét – ha megvédik címüket, mindketten pályafutásuk ötödik egyéni elsőségét gyűjtik be.

A szövetség tájékoztatása alapján az ob-ról hiányozni fog Madarász Dóra, Pergel Szandra és Pattantyús Ádám, ők Kuvaitvárosban szerepelnek World Tour-versenyen. Kosiba Dániel sérülés miatt kénytelen kihagyni a tornát, s rajta kívül Lovas Petra és az ötszörös bajnok Jakab János sem lesz ott Celldömölkön.

Az ob győztesei és helyezettjei pénzdíjazásban részesülnek, egyesben 80 ezer forintot, párosban 30-30 ezret ér a bajnoki cím.

Az ob – Mercz Gábor emlékverseny – programja:

szombat:

női páros, férfi páros az elődöntőig 10.00
vegyes páros végig 12.00
női egyes, férfi egyes selejtező 14.30
női egyes, férfi egyes főtábla 1. forduló 17.30

vasárnap:

női egyes, férfi egyes főtábla folytatása 10.00
női, férfi páros elődöntő 15.00
női, férfi egyes elődöntő 15.30
női, férfi páros döntő 16.15
női, férfi egyes döntő 17.00

– MTI –



Sporthírek






hirdetés