Aszfaltozás: az Őz utca is sorra kerül

Aszfaltozás: az Őz utca is sorra kerül
© Forrás: Google Street View
Debrecen – Több utcát is leaszfaltoztak mostanában a keleti városrészben található Biharikertben.

Az egyik ilyen a Szarvas utca, a másik az Új utca, ahol összesen 714 méternyi szilárd burkolatot építettek. Ezek kapcsán kérdezte egy Őz utcában élő olvasónk, hogy mikor fejezik be az Őz utca burkolását, ahol még a Vadliba utcától a Dévai utcáig bő 200 méteren hiányzik az aszfalt.

Útépítésekre 750 millió

A kérdésre Kovács István, a környék önkormányzati képviselője azt válaszolta lapunknak, hogy az Új Főnix Terv keretében kiemelt figyelmet fordítanak a városi közlekedés feltételeinek folyamatos javítására. 2018-ban a költségvetésben 750 millió forintot irányoztak elő szilárd burkolatú utak építésére.

A szóban forgó 7-es körzetben idén 3 utcát aszfaltoznak le, amelyekre 90 millió forintot költenek.

Amint lesz anyagi fedezet

Több utca állapotát stabilizálással, felülterítéssel javítja az önkormányzat. Erre a körzetben 5 millió 450 ezer forintot szánnak. A következő években – ahogyan lesz rá anyagi fedezet – további utcákat is leaszfaltoznak a Biharikertben. Ezek közé tartozik az Őz utca is – tette hozzá Kovács István.

OCs


Fotó: Kovács Péter
Debrecen - Ebben az évben hat debreceni utcában végeznek nagyfelületű aszfaltozási munkálatokat. Újjáépítik a Debrecen keleti részén, a Burgundia városrészben, a Kígyó és a Monostor utca közötti húzódó Lorántffy utca burkolatának egyik felét a 2 és a 18 szám között. Nagy Sándor, a környék önkormá...

Hamarosan megújulhat a Laktanya utca
Debrecen - A Laktanya utca útburkolatának teljes, járdaburkolatának részleges felújítására írt ki tendert Debrecen önkormányzata - olvasható az uft.hu-n. Hamarosan folytatódhat az útfelújítások sora Debrecenben: az önkormányzat a Laktanya utca útburkolatának teljes, járdaburkolatának részleges fe...