ÁSZ: törvénysértések az Antall József Alapítvány gazdálkodásában

Budapest, 2013. január 11., péntek (MTI) – Számos törvénysértést tárt fel az Antall József Alapítvány gazdálkodásában az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzése, amelynek megállapításait pénteken saját honlapján tette közzé a szervezet.

Az erről szóló összegzést a számvevőszék juttatta el az MTI-hez. Az ÁSZ az alapítvány 2010-es és 2011-es évi gazdálkodásának törvényességét értékelte.

A pártalapítvány – amelyet az MDF (2011. június 18-tól Jólét és Szabadság Demokrata Közösség) 2003-ban hozott létre – a vizsgált két évben összesen mintegy 75 millió forint közpénzt kapott a központi költségvetésből.

Az ÁSZ közölte, hogy a pártalapítványi jelentéseket nem tették közzé, a beszámolókat nem a jogszabályok szerint készítették el, továbbá az alapítvány céljaihoz nem köthető kiadásokat is elszámoltak, és a számvevőszék korábbi intézkedési javaslatait sem hajtották végre.

Az ÁSZ ellenőrzése feltárta azt is, hogy a pártalapítvány kuratóriuma a belső szabályzat előírásától eltérően nem fogadott el éves költségvetést, mert azokat nem készítették el.

Az ÁSZ az anyagban javasolta a kuratórium szabályszerű működését szolgáló, illetve az éves beszámolási előírások érvényesítését célzó intézkedések megtételét. Így egyebek mellett indítványozta, hogy szüntessék meg a szabályozott céloktól eltérő finanszírozást, fizettessék vissza a jogtalanul kiutalt támogatást.

MTI