ÁSZ: rendben volt a 2014. évi időközi választásokra fordított közpénzek felhasználása

Budapest – Összességében célhoz kötött és szabályszerű volt a 2014. novemberi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választás, valamint az az évi megismételt önkormányzati szavazások előkészítésére és lebonyolítására fordított közpénzek felhasználása a Nemzeti Választási Iroda (NVI) összesítő elszámolása alapján – közölte csütörtökön az Állami Számvevőszék (ÁSZ).

A számvevőszék közleménye szerint előbbire 90,4 millió, míg utóbbiakra 12 millió forint közpénzt fordítottak.

Az ellenőrzésben az NVI, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH), a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM), valamint 12, mintavétellel kiválasztott területi és helyi választási iroda volt érintett.

Az ÁSZ megállapítása szerint a választások pénzügyi tervezése, a választásokra biztosított központi költségvetési források elosztása és az előirányzatok kezelése az előírásoknak megfelelően történt. A közbeszerzéseknél, szolgáltatásvásárlásoknál az NVI a jogszabályi előírásokat betartotta.

A számvevők közlése szerint hiányosságokat főként a kifizetések teljesítése során tártak fel. Így például a megismételt önkormányzati szavazások során egy helyi választási iroda vezetője személyi juttatásának kifizetése, illetve három helyi választási irodánál a tagok juttatásainak kifizetése a jogszabályi előírás ellenére az elszámolások elfogadását, illetve az NVI elnökének döntését megelőzően történt.

Az időközi választásokhoz kapcsolódó ellenőrzött kiadások esetében a gazdálkodási jogkörök gyakorlása az NVI-nél és a KEKKH-nál megfelelt, a KKM-nél részben felelt meg, a területi és helyi választási irodák közül ötnél összességében megfelelt, háromnál részben, négynél pedig nem felelt meg az előírásoknak.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés