ÁSZ: kisebb hiányosságok mellett szabályszerűen működött a Nemzeti Közlekedési Hatóság

Budapest – Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint kisebb hiányosságok mellett megfelelő volt a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) pénzügyi- és vagyongazdálkodása 2011-2014-ben.

Az ÁSZ szerdán közölte, a vizsgálat szerint az NKH folyamatos fizetőképessége biztosított volt.

A közlemény szerint a gazdálkodás kereteit összességében szabályszerűen alakította ki, azonban vagyongazdálkodásban hiányosságokat fedezett fel az ÁSZ. A tájékoztatás alapján az NKH területi szervei 2011. január 1-jével megszűntek, jogutódlással a kormányhivatalok közlekedési szakigazgatási szervei lettek. Az átalakítással és az átszervezéssel összefüggő vagyon 2011-2012 között, kétoldalú megállapodás alapján térítésmentesen került át a feladatot átvevő kormányhivatalokhoz. Az NKH átalakításából, átszervezéséből adódó feladatok ellátása szabályszerű volt, a vagyonátadás alapjául szolgáló megállapodások megkötése azonban a jogszabályban előírt határidőre nem történt meg.

Az ÁSZ felidézte, hogy az NKH irányítószervi feladatait a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) látta el. Az ellenőrzött időszakban az NFM a szaktárca közfeladatok ellátására vonatkozó, az erőforrásokkal való hatékony gazdálkodáshoz szükséges követelményeket nem érvényesítette.

Az NKH belső kontrollrendszerének kialakítása és működtetése kisebb hiányosságok mellett megfelelt az előírásoknak, ugyanakkor az ÁSZ megállapította azt is, hogy a gazdaságossági, hatékonysági és eredményességi követelményeket nem alakították ki.

A számvevőszék közölte továbbá, hogy a hatóság mérlegben kimutatott eszközök és források nyilvántartása, értékelése, leltározása az előírásoknak megfelelt, azonban a vagyonkezelési szerződésben hiányosságokat tárt fel, szabálytalanságok voltak a vagyonelemek elidegenítésében, hasznosításában.

Az ÁSZ a nemzeti fejlesztési miniszter és az NKH elnöke részére fogalmazott meg javaslatokat, amelyekre 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük – közölték.

– MTI –








hirdetés