Árulkodik a nylonzacskó

Árulkodik a nylonzacskó
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Nem tett vallomást és fenntartja, amit a nyomozati szakban mondott, azaz tagadja a trafikrablás vádját az a debreceni fiatalember, aki hétfőn állt először a bíróság elé.


A Debreceni Járási Ügyészség vádirata szerint H. József és ismeretlen társa tavaly januárban jelentek meg a Honvéd utcai Nemzeti Dohányboltban. Arcukat sötét maszkkal és sállal takarták el, illetve a rabláshoz egy gázriasztó fegyvert is magukkal vittek. A boltba belépve a vádlott az eladóra fogta a fegyvernek látszó tárgyat, a sértett azonban a pultnál lévő gombbal azonnal működésbe hozta a riasztórendszert.

A vádlott „Meg ne nyomd a gombot” felszólítással megkérdezte az eladót, hogy küldött-e pánikjelzést, a sértett azonban nemmel válaszolt. Ekkor a támadók a magukkal hozott nylonzacskót a pultra dobták, majd a két férfi futva távozott az üzletből.

Az ügyészség szerint H. József ismeretlen társával arcukat maszkkal takarva támadt meg egy Honvéd utcai Nemzeti Dohányboltot.

A vádlott gázriasztó fegyvert fogott az eladóra és pénzt követelt tőle, mire az eladó megnyomta a pánikriasztót.

A vádlott ellen szól sok egyéb mellett az – derült ki a Debreceni Járásbíróságon –, hogy a DNS-ét megtalálták egy, az üzletben hagyott nylonzsacskón, illetve a pisztoly a házkutatás alkalmával az ágyneműtartóból került elő.

HBN



Sporthírek






hirdetés