Sport

2016.01.19. 14:45

Holman közel a Lokihoz

Debrecen - A huszonkét éves középpályás már járt Debrecenben és akár ezen a héten aláírhat.

Debrecen - A huszonkét éves középpályás már járt Debrecenben és akár ezen a héten aláírhat.

Mint arról már beszámoltunk, az utóbbi napokban több változáson is keresztül esett a tavaszi bajnoki rajtra készülő DVSC-TEVA kerete. Balogh Norbert és Zsidai László végleg eligazolt a Palermo, illetve a Puskás Akadémia együttesébe, míg Geoffrey Castillion fél évre kölcsönbe került a felcsútiakhoz.

Folynak a tárgyalások

A történet azonban itt még biztosan nem ér véget, természetesen érkezők is lesznek hamarosan a Lokinál.

– Amint az korábban is elhangzott, a klubvezetés dolgozik azon, hogy új labdarúgókkal bővüljön a DVSC kerete, várhatóak erősítések – fogalmazott Kondás Elemér, a piros-fehérek vezetőedzője, aki azt is hozzátette, a hideg időjárás ellenére igyekeznek alkalmazkodni a körülményekhez. – Gőzerővel dolgozunk, nem lehet panaszom senki hozzáállására, amit eddig elterveztünk, azt meg is valósítottuk a felkészülés során – adott rövid helyzetjelentést a tréner.

A hírek szerint a Ferencváros játékosa, a legutóbb a lengyel Lech Poznanban szereplő Holman Dávid még a héten aláírhat, ha mindenben meg egyeznek a klubok és a középpályás.

A huszonkét esztendős futballista eddig 27-szer szerepelt a magyar első osztályban és három gólt szerzett. A Ferencvárosból 2015. január 1-én egy esztendőre a lengyel Lech Poznanhoz került kölcsönben.

Ugyancsak szó volt a szerb Nemanja Mladenovics leigazolásáról Debrecenben, a középpályás edzett is is pár napig a Lokival, azonban a keddi tréningeken már nem vett részt. Jelenleg nem tudni, mi lesz a sorsa, de nem lenne meglepő, ha mégsem írna alá a DVSC-hez.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!