Helyi közélet

2014.02.18. 12:55

Hivatali visszaéléssel vádolnak három volt debreceni börtönőrt

Szeged, 2014. február 18., kedd (MTI) - Folytatólagosan elkövetett hivatali visszaéléssel vádol az ügyészség három egykori debreceni börtönőrt. A vádlottak közül ketten tagadnak, egyikük részben beismerte bűnösségét a keddi tárgyaláson a Szegedi Törvényszék katonai tanácsa előtt.

Szeged, 2014. február 18., kedd (MTI) - Folytatólagosan elkövetett hivatali visszaéléssel vádol az ügyészség három egykori debreceni börtönőrt. A vádlottak közül ketten tagadnak, egyikük részben beismerte bűnösségét a keddi tárgyaláson a Szegedi Törvényszék katonai tanácsa előtt.

A vádirat szerint az elsőrendű vádlott, a Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet volt törzsőrmestere 2012-ben szolgálat közben az egyik női fogvatartott tudomására hozta, hogy "bejön neki", majd több alkalommal különféle tárgyakat adott a nőnek. Emellett kapcsolatfelvétel és csomagküldés érdekében felkereste a fogvatartott családját.

A másodrendű vádlott - egy volt őrmester - 2011-ben rendszeresen kereste a kapcsolatot ugyanazzal a nővel, szerelmi viszony alakult ki köztük, a cellában intim kapcsolatba kerültek, illetve az intézeten belül szexuális tartalmú leveleket küldtek egymásnak.

A harmadrendű vádlott - egy volt törzsőrmester - a vádirat szerint 2010 nyarán ugyancsak megismerkedett a nővel. Először leveleztek, majd szexuális kapcsolat alakult ki közöttük. A vádlott a fogvatartottnak szintén különféle tárgyakat adott be a zárkájába, továbbá egy rádiós kívánságműsorban zeneszámokat küldött neki.

Az ügyészség az őröket folytatólagosan elkövetett hivatali visszaéléssel vádolja.

A bíróság előtt tett vallomásában az első- és a harmadrendű vádlott tagadta a cselekmények elkövetését, a másodrendű részben elismerte bűnösségét. Elmondta, hogy valóban leveleztek a nővel, a levélváltás egy idő után szexuális tartalmat is kapott, de testi kapcsolat nem volt közöttük.

A per délután tanúmeghallgatással folytatódik. A bíróság meghallgatja a nőt is. A férje brutális meggyilkolása miatt tavaly tavasszal jogerősen életfogytiglanra ítélt asszonynak nem ez az első ilyen ügye. Tavaly szeptemberben zárult le a tárgyalás két gyulai börtönőr ügyében, őket a bíróság felmentette a hivatali visszaélés bűntette és szolgálatban kötelességszegés vádja alól. Akkor az ügyészség az elsőrendű vádlottat azzal vádolta, hogy 2011 szeptemberében a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben a fogvatartottal szexuális viszonyt kezdeményezett, a másodrendűt pedig azzal, hogy erről tudott.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában