Aranyeső

Aranyeső
Mintha szélvihar kapná fel a szenvedőt, s az összetákolt reterátban akkora hangerővel tör ki belőle a megkönnyebbülés, hogy annak lécdarabjai gyufaszilánkként szóródnak szerteszét… Boda István jegyzete

Reneszánszát élik a Bud Spencer-filmek. A kereskedelmi adók egymásnak adják a tagbaszakadt olaszt, aki ma már olyan életművet tudhat maga mögött, amilyennel nem sok pályatársa rendelkezik. Nagy komédiázó az egykorvolt vízilabdás, s rendőrnek éppen olyan sikeres, mint alaszkai pisztolyhősnek. Nehéz eldönteni, hogy melyik lapleosztásban nagyobb mozikedvenc: ha egyedül csap szét a gengsztervilágban, vagy ha kétpetéjű moziikrével, Terence Hill-lel bocsátkozik legképtelenebb kalandokba. Kettejük „munkamegosztása” remek dramaturgiai ötletre épül. A dróthajlékonyságú mókamester mellett őrá mindig az együgyűre gyalult karakter osztatik, aki öklével ad nyomatékot a másik ficamlós észjárásának.

Persze akkor se jön Bud Spencer zavarba, ha egyedül kell helytállnia a kasszasiker érdekében. Mint például az „Aranyeső Yuccában”, amelyik minden bizonnyal az egyik legsikeresebb és legbravúrosabb opusza a színésznek. Ez a minden ízében remek vígjáték elnyűhetetlen a sokszori ismétlés ellenére is.

Igaz, van egy remek partnere az indiánt alakító Amidon személyében, aki habókos dialektusával és csenevész szófacsarásaival verbálisan is megfényezi a párbeszédek ízét-zamatát. Neki a „vérátömlesztés” „vérszerződés”, s mint ilyen, jogot ad a suta, ám legtöbbször veszedelmes árnyékkísérésre. Van is belőle épp elég galiba, s ha a „nagydarab” társ nem rángatná ki újból és újból a csávából, hát igencsak megnézhetné magát.

E félreértések csúcspontja, amikor az isten háta mögötti porfészek a várva várt orvost véli felfedezni bennük. Nem ok nélkül. A hústorony „csodagyógyász” ugyanis rendkívül sajátságosan, de annál eredményesebben segít egy gyomorrontásban fetrengő atyafin. A túlzabált delikvensen a mi botcsinálta doktorunk a ló bélelzáródásánál alkalmazott receptúrával próbálkozik. Puskaport, petróleumot, s egyéb oldatot kever össze, s azt tölti a már-már ájulatba dermedt betegébe. A hatás frenetikus. Mintha szélvihar kapná fel a szenvedőt, s az összetákolt reterátban akkora hangerővel tör ki belőle a megkönnyebbülés, hogy annak lécdarabjai gyufaszilánkként szóródnak szerteszét. S innentől kezdve a dokinak csodahíre kél, s nincs az a nyavalya, amit ne kúrálna ki eredményesen.

Legsikeresebb persze a korrupt seriffel szembeni gyógymódja, aki a vidék bőséges aranykészletére akar rátenyerelni.
S hogy mi az aktualitása a Film+ reprizének? Semmi! Illetve az, hogy február, és itt a nyár. Néhány gyöngyfényű nap, s az aranyeső úgy „kirobban” a parkokban, mintha Yucca nemesfémtartaléka igézne bennünket.
– Boda István –