Aranybánya Debrecenben

Aranybánya Debrecenben
Kevés olyan jól jövedelmező vállalkozás van, mint a Közterület Felügyelet és a Pannon Guard kooperációja. Helyszín a Domb utcai kanyarulat. Az egyirányú utcán bal oldalon állnak az autók, melyeket a fent nevezett szervek 27.500 forintért elszállítják a Vágóhíd utcai telephelyükre.

Sikerült egy olyan jogszabályt találni, amit egy átlag autóvezető biztosan megsért, ugyanis nem tudja, hogy egyirányú utcában bal oldalon csak abban az esetben szabad megállni, ha az autó jobb oldali kereke és az útpadka közötti távolság minimum 5.50 méter.
Régóta többen parkolunk az említett helyen, mostmár tudjuk, hogy szabálytalanul. Én is megálltam itt a minap, a kocsi jobb első kereke 4.60, jobb hátsó kereke 6.00 méterre volt a szegélytől. (Az út kialakítása miatt van így). Mikor visszaérkeztem a kocsimnak hűlt helye volt. (Két nappal előtte már „kerülgették” a kocsimat, de kérdésemre, hogy jó helyen állok-e, azt a választ kaptam: „igen, a másik oldalról viszik el a kocsikat.”)
Felháborítónak és méltánytalannak tartom ezt az eljárást! Az említett helyen sem megállást, sem várakozást tiltó tábla nincs kihelyezve; a forgalmat abszolút nem akadályoztam. Lehetett volna figyelmeztető feliratot elhelyezni a kocsin, lehetett volna bírságolni, kerékbilincset felszerelni, de nem a legerősebb szankciót alkalmazni! Továbbá kérdem én, hogy köteles vagyok mérőszalaggal közlekedni?
Szeretném figyelmeztetni embertársaimat, e különleges helyre, (Domb utca) illetve szabályra, valamint felhívni a figyelmet a Közterületi Felügyelet és a Pannon Guard gátlástalan pénzbehajtó tevékenységére. Már többször előfordult, hogy a Malomköz utcában (ahol mindkét irányból Megállni tilos tábla van) 2 órán át is állt a „lopóautó”, a sofőr pedig eltávozott, állítólag ott lakik (igaz, a villogó fény ki van rakva). De úgy látszik, ők ezt büntetlenül megtehetik.
Lenne egy javaslatom. Helyezzenek ki a Domb utcai kanyarulathoz tiltótáblát, de ne a bal oldalra, hanem az út jobb
oldalára, mert az így baleset veszélyes, és engedjék továbbra is parkolni a járműveket bal oldalon, mert ez meg így életszerű!
Ha jobb oldalon várakoznak a járművek, a kanyar miatt nem lehet jól belátni és az elhaladó autóknak esetenként az út földes részére is rá kell menni. (Esős időben veszélyes és gödrök alakulnak ki). Ne a pénzbehajtás, hanem az ész és az életszerű közlekedés legyen az elsődleges!
A Malomköz utcánál pedig a Domb utcára érő kanyar előtti Megállni tilos táblát meg kell szüntetni (mint ahogy korábban ez így volt), mert az egy sávban parkoló autók egyáltalán nem zavarják a közlekedést, ugyanakkor a környező üzletekbe is be tudnák vinni az árut, illetve tudnák ügyeiket intézni az emberek. Ez mindenki érdeke lenne.
Levelemet sok ember nevében írtam. (Néhány napja a Domb utcán egy villanyoszlopra egy, a közelben dolgozó ember kiragasztott egy figyelmeztetést a parkolási renddel kapcsolatosan. Az illetékes szervek példát vehetnének róla!)
Név és cím a szerkesztőségben

Az illetékes válaszol

A Debreceni Közterület Felügyelet munkatársai napi rendszerességgel tartanak közterület-felügyelői járőrszolgálati ellenőrzéseket, ahol kiszűrik azon gépjárműveket, melyek közterületen szabálytalanul vannak elhelyezve. A KRESZ alapján, meghatározott szabálysértések esetén – az üzemben tartó értesítése mellett és költségére, a rendőrhatóság értesítése mellett – elszállítással eltávolíthatják a szabálysértő járműveeket.
A KRESZ szerint „Egyirányú forgalmi úton az úttest bal szélén – ha közúti jelzésből más nem következik – akkor szabad megállni, ha a jármű mellett az úttest jobb széléig mérve legalább 5,5 méter szélességű hely marad.”
A gépjárművezetőknek az elszállított gépjárműveket a Pannon Guard Biztonsági Szolgáltató Kft. (4030, Debrecen, Vágóhíd u. 10-12., telefon: 06 30/613-6209.) telephelyén Hétfő-Vasárnap 0:00-24:00-ig a költségek előzetes megfizetése után visszaszolgáltatják. Az intézkedés költsége az Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának rendeletével megállapított díjtétel alapján kerül alkalmazásra.
Az olvasói levélben foglaltakat – mely szerint a Malomköz utcában az elszállításra használt gépjármű azért várakozik, mert a „sofőr” ott lakik – megvizsgáltam, a Pannon Guard Biztonsági Szolgáltató Kft egyik munkatársa sem lakik a Malomköz utcában.
A Pannon Guard Biztonsági Szolgáltató Kft. által, a szabálytalanul várakozó gépjárművek elszállítására használt gépjármű a Malomköz utcában a figyelmeztető jelzés használata mellett abban az esetben várakozik, amikor a gépjárművek üzembentartóival szemben intézkednek. A jármű figyelmeztető jelzést adó berendezését működtetni a következő esetekben kell: a járművek hatósági elszállításához, illetve a kerékbilincs alkalmazásához rendszeresen használt járművön e tevékenységek végzése közben.
Debrecen városában, mint a közút kezelője DMJV Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztálya hatáskörébe tartozik a közúti közlekedési jelzőtáblák kihelyezése, illetve a már kint lévő jelzőtáblák eltávolításának felülvizsgálata.
Tőzsér Gyula hatósági osztályvezető, Debreceni Közterület Felügyelet