Arany-év – Arany-híd

Március 1-jén beköszöntött a meteorológiai tavasz – nálunk reménytelenül szomorú esővel. Baktattam a debreceni belvárosban, és arra gondoltam, hogy nekem, nekünk mikor jön már el az az igazi, szívet melengető tavaszi napsütés, a nagybetűs TAVASZ? Nagyon hiányzik. Itt a várt tavasz helyett rossz esőben sistergik a láthatatlan emberi esőcseppecskék, hogy „nálunk semmi se jó, innen el kell menni…”. Jantyik Zsolt írása.

Másnap aztán kora hajnalban keltem, hisz már március 2-a van. Ezen a napon, pont kétszáz éve született Nagyszalontán Arany János, a modern magyar költészet édesatyja, ki olyan, mint egy örök életű határkő, aki költészetével lezárta a múltat, és teremtő erejével, nyelvi gazdagságával, magyarságával és emberszeretetével hatalmas kaput nyitott a Jövőre. Most épp miránk. Ezért, miatta, őérte kelek fel én hajnalban, hogy elérjek a nagyszalontai bicentenáriumra!

Reggel, Nagyszalonta ragyogó napsütésben. Fiatalok és idősebbek százai szép rendben vonulnak az ünnepi istentiszteletre. Egy órával előbbre vannak, „itt a világvége is később kezdődik” – mondja valaki tréfásan. Három éve mindennap készültek erre az egy napra a szalontai magyarok. Vidám, izgatott arcok, nyugodt, büszke tekintetek sora előttem. A „Tebenned bíztunk…” kezdetű zsoltár olyan erővel szól, hogy félő, nem bírják az öreg templom falai. (Csak megjön az a tavasz, Arany János?) Az eredeti méltóságába visszaállított gyönyörű Városháza előtt több száz kíváncsi szalontai várja az érkező vendégeket. A magyar tudományos és alkotói élet nagyjai után Magyarország államfője is belép a Városháza dísztermébe, hogy kezdetét vegye az ünnepi ülés. A köszöntők után Áder János úr mond az alkalomhoz illő szép beszédet. Nem szégyellem leírni, nagyon meghatódtam, mert aki nem tapasztalta még meg a határon túli élet bonyolult nyomorúságát és igazságát, az nem is érti meg, mi is, milyen nagy dolog történt itt.

Grandpierre K. Endre írta valahol, hogy „Az igazságot még akkor is el kell fogadni, ha az a magyarságnak kedvez.” Nos, én annyit tennék hozzá, hogy ma megérezhette itt az ember, hogy nincsenek határok, és Arany Jánoson keresztül a magyar kultúra egyetemességét annak is tudomásul kell vennie, kinek neveltetése, vagy érdeklődése, nyelve ezt eddig nem tette lehetővé. Ez a kultúra senkit nem bánt. Adni szeretne mindenkinek. A magyar kultúra olyan, mint Arany János Családi kör című verse. Emlékeznek rá?:

„Este van, este van: kiki nyúgalomba!

Feketén bólingat az eperfa lombja…”

Köszönöm, Arany János! Köszönöm, Nagyszalonta! Arany-év, Arany-híd: Meghoztad a tavaszt!

(Szerzőnk a Debreceni Művelődési Központ igazgatója, a PG Csoport zenekar énekese, dalszövegíró)








hirdetés