Segítség a bajban

2020.05.03. 07:22

Mentőcsomagot szerveznek a szabadúszó művészeknek Németországban

Mentőcsomagot szerveznek Németországban a koronavírus-járvány miatt bevétel nélkül maradó szabadúszó művészeknek a szövetségi kormány, a tartományok és a helyi önkormányzatok támogatási programjainak összehangolásával és új intézkedésekkel.

Forrás: Shutterstock

Az első két új támogatási formát szerdán vezette be a szövetségi kormány.

A hivatásos muzsikusokból álló független zenekaroknak egy 5,4 millió eurós (1,9 milliárd forint) keretet nyitottak meg, amelyből együttesenként 200 ezer eurót lehet elnyerni új projektekre vagy a járvány miatt megváltozott környezethez alkalmazkodó előadási, művészetközvetítési formátumok kifejlesztésére.

A szövetségi támogatással működő intézményeknek

kifizetik a járvány miatt elmaradó műsorokra, programokra, előadásokra szerződtetett művészek fellépési díjának 60 százalékát, 1000 euró felett pedig 40 százalékát legfeljebb 2500 eurót , akkor is, ha a fellépés elmaradásából fakadó megbízói kötelezettségekről nincs külön rendelkezés a szerződésben.

Németország megőrzi kultúrnép rangját, ehhez azonban az is kell, hogy egységesen működjenek a szövetségi, tartományi és helyi szintű támogatási rendszerek, így például a tartományi fenntartású intézmények is kifizessék a járvány miatt törölt programok szereplőinek járó gázsi egy részét nyilatkozta Monika Grütters, a szövetségi kormány kulturális államminisztere a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) Inforadio nevű hírcsatornájának.

Mint mondta, a kormány eddig sem feledkezett meg a kreatívokról, ezt a réteget szolgálta az egyik első március közepén 50 milliárd eurós keretösszeggel elindított válságkezelő program, amelyben az egyéni vállalkozók és a legfeljebb tíz embert foglalkoztató kisvállalkozások 9 és 15 ezer euró közötti összegű azonnali, vissza nem térítendő támogatást igényelhettek.

Azonban a fellépési díjakból vagy honoráriumokból élő táncművészek, színészek, zenészek, írók és más szabadúszó művészek gyakran átesnek a támogatási programok rostáján, ezért ki kell építeni egy állandó finanszírozási rendszert.

A sürgető szükség miatt teljes erővel dolgoznak ezen a pénzügyminisztériummal, és a tartományi kormányokat is be akarják vonni a munkába mondta Monika Grütters.

Hamburg kulturális szenátora a tartományi rangú város vezetőségének kulturális ügyekért felelős tagja , Carsten Brosda szerint hasznos lenne az együttműködés, de érdemes más megközelítést alkalmazni. Nem a segélyezésre kellene összpontosítani, hanem műalkotások létrehozását és a járvány alatt is működőképes kulturális szolgáltatásokat kellene támogatni.

Végig kellene gondolni közösen, hogy miként lehet kilépni abból a logikából, amely szerint mindig csak az elmaradt bevételeket kompenzáljuk

mondta a politikus német hírportálok beszámolói szerint.

Hozzátette, hogy a szövetségi alapok és alapítványok, valamint a tartományi támogatási programok forrásainak mozgósításával nagyjából kétmilliárd eurót kellene a szabadúszó művészeknek átcsoportosítani.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!