Ár és minőség: ez a kettő a legfontosabb a vevőnek

Debreceni állomására érkezett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság országjáró kampánya
Debreceni állomására érkezett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság országjáró kampánya - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Amikor van magyar zöldség és gyümölcs, ne vegyünk külföldit, mert annak az ideszállítása során lényegesen több üzemanyag fogy, több szennyezés éri a környezetet, mint ha az a szomszédból érkezik.

A legjobb a helyi termelőktől, a helyi piacon vásárolni. Egyebek mellett ilyen problémákra, a fenntartható életmódra, a környezet-tudatosságra igyekezett a figyelmet felhívni a fogyasztóvédelmi hatóság a Kishegyesi úti bevásárlóközpont előtt leállított kamionban pénteken. Szente István, a szervezet főigazgatója elmondta: aki bement a járműbe és például kitöltötte a kérdőívet, vagy részt vett a játékokban, azt is megtudhatta, hogy fontos szempont az élelmiszerek csomagolása is. Nem érdemes olyan termékeket beszerezni, amelyeket sok fóliába, műanyagba, papírba burkoltak, mert azok lényegesen növelik a szemét mennyiségét.

Szente István arról is beszámolt, hogy végeztek egy felmérést, amelyben arra voltak kíváncsiak, hogy a magyar ember a vásárláskor milyen szempontokat vesz figyelembe. Kiderült: a legfontosabb továbbra is az ár. A második a minőség. A harmadik, hogy a termék egészséges legyen. Azt, hogy az árú környezetbarát-e vagy sem, a megkérdezetteknek mindössze a 3,5 százaléka tartotta fontosnak.

HBN–OCs








hirdetés