Április 5-től üzemszerűen működik az új traffipaxrendszer

Budapest – Április 5-től üzemszerűen működnek a hivatalosan Véda közúti intelligens kamerának nevezett új fix traffipaxok – tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata közleményében azt írta: befejeződött a Véda közúti intelligens kamerahálózat infokommunikációs vizsgálata. Az eszközök április 5-én reggel 8 órától üzemszerűen működnek. Ezek az új kamerák a sebességmérés mellett – a többi között – forgalomszámlálásra és többféle szabályszegés felismerésére, dokumentálására is alkalmasak.

Tavaly decemberben Halmosi Zsolt, az országos rendőrfőkapitány rendészeti helyettese sajtótájékoztatóján azt mondta: a rendszer 160 mobil sebességmérőt, valamint az ország egész területén 365 fixtelepítésű komplex közlekedésellenőrző pontot (KKEP) foglal magában, 134 útszakaszon.

A Belügyminisztérium, az ORFK és a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala konzorciumában megvalósuló projekt keretében felszerelt új traffipaxok pontos helyét a rendőrség honlapján térképes és táblázatos bontásban is közzétették.

Ezek szerint Budapesten hat új traffipaxot helyeztek el: kettőt az M3-as, kettőt az M5-ös autópályánál, kettőt pedig az M1-es és M7-es autópálya közös szakaszánál. Borsod-Abaúj-Zemplén és Veszprém megye tíz, Zala kilenc, Fejér, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megye nyolc-nyolc új kamerát kapott. Baranya és Bács-Kiskun megyében hét-hét, Békés, Csongrád, Heves, Somogy, Komárom-Esztergom, Tolna és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében hat-hat, Győr-Moson-Sopron, Vas és Nógrád megyében öt-öt új szupertraffipaxot szereltek fel. Pest megyében négy új kamera van.

A listából kiderül, hogy például Miskolcon és Szegeden négy-négy, Debrecenben három új helyen mérnek a rendőrök. Az adatok szerint a Szabolcs megyei berendezések közül csaknem az összes, vagyis a hatból öt Nyíregyházán van, míg egy Mátészalkán található.

A tájékoztatóban felidézték: az Európai Unió a többi között azt a célt tűzte ki, hogy a közúti közlekedési balesetek halálos áldozatainak száma – 2010-hez képest – 2020-ig csökkenjen a felére, 2050-ig pedig a nullához közelítsen. Magyarország közlekedéspolitikai programja harmonizál az uniós célokkal – tették hozzá.

– MTI –








hirdetés