Április 16-án látogat Leszboszra Ferenc pápa

Vatikánváros – Április 16-án látogat a nemzetközi menekültválságtól szorongatott, görögországi Leszbosz szigetére Ferenc pápa – közölte csütörtökön a Vatikán.

A tájékoztatás szerint a látogatás célja támogatást nyújtani a menekültek ügyének és felhívni a figyelmet a migránsválság legégetőbb problémáira Európában.

A látogatást kedden jelentették be, de akkor még nem volt bizonyos az út időpontja. Egy magát megnevezni nem kívánó görög kormányzati forrás akkor azt mondta, hogy a pápához csatlakozik I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárka is.

Ferenc pápa gyakran emeli fel szavát a menekültek mellett, sürgetve Európát és a világ más országait, hogy tárják ki a kapukat az üldözöttek és nélkülözők előtt. Felszólította egyben a katolikus plébániákat Európa-szerte, hogy fogadjanak be menekült családokat.

Pápává választását követően, 2013-ban Ferenc első útja az olaszországi Lampedusa szigetére vezetett, amelyre, akárcsak Leszboszra, menekültek százezrei érkeztek.

– MTI –








hirdetés