Anyatej: háromfogásos menü

Akt.:
Anyatej: háromfogásos menü
© Illusztráció: unideb.hu
Debrecen – Az anyatej az újszülött legoptimálisabb tápláléka, akár éhes, szomjas vagy megnyugvásra vágyik. Augusztus 1-je az anyatejes táplálás világnapja.

Dancsi Lászlóné osztályvezető újszülött ápolónő 1978 óta dolgozik a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában, ahol éppen az anyatej világnapján, augusztus 1-jén állt munkába. Még emlékszik arra, amikor szoptatóskocsival vitték az összes újszülöttet a kórtermekbe az édesanyjukhoz három óránként, és az anyatej mellett teát is kaptak a babák. Amikor Európában elsőként a debreceni Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika 1992-ben megkapta a bababarát címet, és bevezették a rooming-in rendszert, onnantól az újszülöttek a nap minden percében édesanyjuk mellett maradhattak, és lehetővé vált az igény szerinti szoptatás bevezetése. Az utóbbi időben egyre inkább teret kapott az az ajánlás, miszerint fél éves korig kizárólag az anyatejjel való táplálást tanácsolják a szakemberek, és a gyermek 1,5-2 éves koráig is javasolják a szoptatás folytatását a hozzátáplálás mellett.

A debreceni intézményben tavaly 2816 szülést vezettek le. Az édesanyák 30-40 százaléka táplálja hat hónapos koráig csak anyatejjel kisbabáját, ami a korábbi trendekhez képest javulást mutat, ám még mindig sok anyuka panaszkodik arra, hogy nincs elég teje.

– Az anyatej elmaradásának legtöbbször pszichés oka van. Ha az anyukák túlaggódják a szoptatás kérdését, akkor a stressz megakadályozza a tejtermelést. Gyakori az úgynevezett „mérleg-szindróma”, amikor a szoptatás előtt és után is mérik a baba súlyát, és ha nem a megfelelő mennyiséget fogyasztotta, akkor megijednek. Én több évtizedes tapasztalattal a hátam mögött azt javaslom a kezdő szülőknek, hogy felejtsék el a mérleget és az órát, és figyeljék a baba jelzéseit – mondja a szakember.

A csecsemőápoló szerint az anya és baba egymásra hangolódását leginkább az úgynevezett „aranyóra” segíti elő, amikor a babát világrajövetele után édesanyja mellére teszik, és ekkor lehetőségük nyílik csak egymásra figyelni. A babánál beindulhat a keresőreflex és a bújási ösztön, hiszen a szülés után a pici annyira éber, hogy rögtön képes szopni, ami az anya szervezetében oxitocint termel – elősegítve a méhösszehúzódást és a tejbelövellést is. Az előtej pedig alkalmazkodva a baba pici gyomrához, éppen olyan összetételű, ami nem terheli meg az emésztését. Az igény szerinti szoptatás azért is fontos, mert akkor alakul ki a megfelelő kereslet-kínálati arány, ha az édesanya mindannyiszor mellre teszi kisbabáját, amikor a csecsemő jelez. Erről az összeszokásról szól az első hat hét, a gyermekágyas időszak.

– Az anyatej előnye az is, hogy nem igényel körülményes előkészületet: csendes, nyugodt helyen bárhol meg lehet szoptatni a kicsit, és nem lehet túletetni a babát. Az anyatej a szoptatás megkezdésekor ugyanis többnyire vizet, a szoptatás közepén cukrot, a végén zsírt tartalmaz. Ha a baba annyit szopik, amennyire szüksége van, akkor lényegében megeszik egy háromfogásos menüt, a levestől a desszertig – érzékelteti a csecsemőápoló. Ha túl rövid ideig marad a mellen, akkor csak a szomját oltja, és sokkal hamarabb megéhezik újra. Nem tanácsos a babát éjszaka legmélyebb álmából felkelteni, csak azért mert esedékes lenne a szoptatás, hiszen a baba később sírással úgyis jelzi majd, ha elérkezett az etetés ideje.

Noha az anyatejes táplálás az anya csontozatának fokozott ásványianyag-vesztésével jár, ez megfelelő táplálkozással és életmóddal könnyen kompenzálható. Kutatások szerint az anyatej jótékony hatása nem csak újszülöttkorban, hanem később is megmutatkozik. A szoptatott gyerek ellenállóbb a betegségekkel szemben, nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, magasabb intelligencia-hányadossal rendelkezik, hiszen az anyatej minden szerv, így az agy érési folyamatait is segíti. Emellett a szoptatás természetes fogszabályozó és az édesanyát is védi az emlő- és petefészekráktól, csontritkulástól, és a fogamzásgátlás szempontjából is előnyös. Augusztus elején, a szoptatás világhetén erre az életre szóló befektetésre is felhívják a figyelmet.

– unideb.hu –








hirdetés