ÁNTSZ: korlátozzák az e-cigaretták használatát

ÁNTSZ: korlátozzák az e-cigaretták használatát
© Illusztráció: AFP
Budapest, Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc – Hatályba lép az elektronikus cigarettára vonatkozó szabályozás.

Május 20-tól nem lehet elektronikus cigarettát és dohányzást imitáló elektronikus eszközöket használni közforgalmú intézményekben, közösségi közlekedési eszközön, munkahelyen. Tilos továbbá közterületnek minősülő helyeken, mint aluljárók, egyéb, zárt légterű közforgalmú közlekedő összekötő terekben, valamint játszótereken és azok külső határvonalától számított 5 méteres távolságon belül. Aki ezt megszegi, azt az egészségügyi államigazgatási szerv megbírságolhatja legalább 20 ezer, legfeljebb 50 ezer forint egészségvédelmi bírság kiszabásával – adta hírül az ÁNTSZ.

Tudattalan fiatalok

Mint azt a közleményükben írják, a nemdohányzók védelméről szóló törvény módosításaként hatályba lépő változásokra azért volt szükség, mert az elektronikus cigaretták és a dohányzást imitáló elektronikus eszközök szabályozása hozzájárulhat a nikotint fogyasztók táborának csökkentéséhez. A fiatalok ugyanis kevésbé vannak tudatában az e-cigaretta egészségkárosító hatásainak, és ez is a kipróbálás felé sodorja őket. Egyre nagyobb Magyarországon és más országokban is azoknak a kiskorúaknak a száma, akik a nikotint nem a hagyományos dohánytermékekkel hanem az elektronikus cigarettával juttatják a szervezetükbe, miközben a hagyományos cigarettázást soha nem próbálták ki. A felmérések eredményei alapján, Magyarországon 2012-ben azon fiatalok közül, akik még soha nem próbálták a dohányzást, 2,9 százalék használt e-cigarettát, míg 2013-ra ez az arány 4 százalékra emelkedett. Amíg a felnőttek esetében a használatnak inkább az ártalomcsökkentés, a kevésbé káros alternatíva választása, illetve a dohányzás abbahagyása a jellemző oka, addig a fiataloknál ez nem egyértelmű.

Ettől nem fognak leszokni

Az e-cigaretta nem tekinthető biztonságos terméknek, ismert összetevői között bizonyítottan egészségkárosító anyagok vannak.
Nincs számottevő bizonyíték arra vonatkozóan, hogy az elektronikus cigaretta vagy a dohányzást imitáló elektronikus eszközök hatásos leszokás támogató eszközök lennének. Alkalmazásuk ugyan csökkentheti a megvonási tüneteket, de inkább fenntartja, sőt fokozhatja is a nikotinfüggőséget, mintsem megszüntetné azt. Használója áttérhet a hagyományos cigarettáról az e-cigarettára, de nagy valószínűséggel nem fog leszokni a nikotintartalmú eszköz használatáról.

A dohányzás visszaszorításának egyik leghatékonyabb módja a megfelelő jogszabályi környezet kialakítása. Az Egészségügyi Világszervezet Dohányzás-ellenőrzési Keretegyezményének egy dokumentuma is kitér az elektronikus cigaretták szabályozására. Az Európai Unióban mivel a tagállamok különbözőképpen szabályozták az elektronikus cigarettákat az EU Bizottsága a tagországok kormányainak és szakértőinek együttműködésével az új dohánytermék-irányelvében meghatározta a főszabályokat. Az új dohánytermék irányelv átültetésével párhuzamosan számos országban az irányelv által nem szabályozott területeken is változnak a jelenleg érvényes jogszabályok. Például Ausztriában 2017-től tilos lesz elektronikus cigarettát (nikotinos és nem nikotinos egyaránt) használni azokon a közterületeken, ahol a dohánytermékek fogyasztása is tilos. Ausztrián kívül Belgiumban, Ciprusban, Luxemburgban, Lettországban, Izlandon, Litvániában, Portugáliában Lengyelországban és Szlovákiában is a dohánytermékekhez hasonló módon szabályozzák az elektronikus cigaretta használatát, tehát tilos a zárt légterű közterületeken használni azokat.

Dánia és Észtország is tiltja az elektronikus eszközök használatot olyan helyeken ahol gyermekek jelenléte jellemző.

HBN



Sporthírek






hirdetés