Annyira megverték, hogy ki kellett venni a lépét

Debrecen, Pocsaj – A nőverő pocsaji férfit fegyházbüntetéssel sújtott a bíróság.

Jogerősen 6 év fegyházzal büntette a Debreceni Ítélőtábla azt a pocsaji férfit, aki tavaly nyáron annyira megverte élettársát a gyermekeik szeme láttára, hogy a nőn életmentő műtétet kellett végrehajtaniuk az orvosoknak.

Fórizs Ildikó, a táblabíróság sajtószóvivője elmondta: a testi sértés és kiskorú veszélyeztetése bűntettekben elmarasztalt S. S. nem bocsátható feltételes szabadságra.

A vádlott és a nő 2001 óta voltak élettársak, kilenc gyermekük született. A bíróság megállapította tényállás szerint a férfi 2014 augusztusában nem ment haza munka után, a nő majd egy ismerősnél talált rá, ahol barátaival kártyázott, italozott. Az asszony szóvá tette ezt, szóváltásba keveredtek, ami otthon is folytatódott. Másnap reggel S. S. továbbra is azt sérelmezte, hogy párja a munkatársai előtt „megszégyenítette”. A férfi valamennyi gyermek jelenlétében pofon vágta a nőt majd hajánál fogva a földre húzta és ütötte, vágta.

Az anya annyira rosszul érezte magát, hogy orvost hívtak hozzá, aki mentővel szállíttatta kórházba. Kiderült, hogy megrepedt a lépe, hasűri vérzése támadt, s életét az idejében végrehajtott műtét mentette meg.

HBN








hirdetés