Annyi művirágot loptak a temetőből, hogy akár virágboltot is nyithatnának

Annyi művirágot loptak a temetőből, hogy akár virágboltot is nyithatnának
© Fotó: police.hu
Polgár, Újtikos – Az újtikosi temető sírjairól vitték el a virágokat, több mint háromszáz csokrot foglaltak le. Harminc károsult lehet.

A Polgári Rendőrőrs körzeti megbízottját 2016. május 3-án 12 óra 30 perc körül értesítették arról, hogy az újtikosi köztemetőből ismeretlenek az elmúlt napokban több sírról is selyemvirágokat loptak.

A nyomozók az ügyben széleskörű adatgyűjtést végeztek, amely során információ merült fel arra vonatkozóan, hogy a bűncselekményt két egyeki lakos követte el.

A Hajdúnánási és a Balmazújvárosi Rendőrkapitányság nyomozói 2016. május 3-án délután K. Tünde és fia, K. Ferenc otthonában házkutatást tartottak, ahol több mint 300 csokor művirágot találtak és foglaltak le. A Hajdúnánási Rendőrkapitányságra előállított 40 éves nő és a 24 éves férfi a rendőröknek beismerő vallomást tett. A megalapozott gyanú szerint a terheltek körülbelül 30 sírról vitték el a sírcsokrokat. A rendőrök eddig 17 sértettet azonosítottak az eset kapcsán, akiknek visszaadják az eltulajdonított művirágokat.



A Hajdúnánási Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya üzletszerűen elkövetett lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – szabadlábon hagyásuk mellett – folytatja a nyomozást a gyanúsítottakkal szemben.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –

Címkék: , ,







hirdetés