új korszak

2020.01.31. 10:10

Márciusban indulnak az első emeletes vonatok

Március 15-én először a cegléd-szolnoki vonalon utazhatnak az utasok az emeletes motorvonattal, áprilisban pedig már a váci elővárosi forgalomban is találkozhatnak a KISS-szel. Az év végéig tizenkilenc, nagy kapacitású elektromos szerelvény érkezik az elővárosi vonalakra, 2022 végéig pedig mind a negyven KISS forgalomba áll – írta pénteki számában a Magyar Nemzet.

Dunakeszi, 2019. július 16. Kigördül a MÁV-Start megrendelésére készült elsõ nagykapacitású KISS emeletes motorvonat a Dunakeszi Jármûjavító gyártócsarnokából 2019. július 16-án. MTI/Máthé Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

A lap birtokába került információk szerint változik a Stadler által gyártott tizenegy KISS-motorvonat szállítási ütemezése. A korábbi februári határidő helyett március 15-én utasforgalmi próbaüzemben indul el az első emeletes vonat. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy az emeletes motorvonatokat gyártó Stadler alvállalkozóinál jelentkező munkaerőhiány jelentősen lassította a munkafolyamatokat. A gyártást az is nehezítette, hogy tavaly májusban Németországban az esőzések áradást okoztak, és a Stadler ajtóbeszállítójának kasseli gyára víz alá került.

Jelenleg is folynak a tesztek

A próbaüzem kétlépcsős, először utasok nélkül kell a kocsiknak az előírt hibamentes futást teljesíteni, a típustesztek jelenleg is folyamatban vannak. A Stadler késői szállítása miatt márciusban, áprilisban és májusban havonta egy, júniusban további hét, végül augusztusban áll forgalomba a tizenegyedik motorvonat.

Az első KISS motorvonat Budapest-Nyugati-Cegléd-Szolnok (100a), a második a Budapest-Nyugati-Vác-Szob (70 sz.) vasútvonalon fog közlekedni.

A második ütemben készülő nyolc vonat az eredeti ütemezésnek megfelelően 2020 végéig, a szeptemberben megrendelt huszonegy vonat pedig 2022 végéig megérkezik.

Kigördül a MÁV-Start megrendelésére készült első nagykapacitású KISS emeletes motorvonat a Dunakeszi Járműjavító gyártócsarnokából 2019. július 16-án
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

A Stadler hatszáz ülőhelyet biztosító kétszintes motorvonatain korszerű utastájékoztató rendszer, tágas utastér, wifi, mobiltelefonok és laptopok töltésére alkalmas hálózati csatlakozók, valamint korszerű kamerarendszer lesz. Az emeletes motorvonatokon három hagyományos és egy mozgássérültek által is használható vécé lesz, a multifunkciós terek pedig négy kerekesszék, illetve tizenkét kerékpár vagy öt babakocsi szállítására alkalmasak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában