Andy Vajna megvette a debreceni Best FM-et

Szabadtéri rádiós rendezvény a cívisváros főterén, szeptemberben. Folyt az osztozkodás a debreceni éteren – úgy tűnik, mostanáig…
Szabadtéri rádiós rendezvény a cívisváros főterén, szeptemberben. Folyt az osztozkodás a debreceni éteren – úgy tűnik, mostanáig… - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Az illetékesek ígérete szerint az adás nem hallgat el, sőt a név és a műsor sem változik.

  • Eladták a Debrecenben legtöbbek által hallgatott kereskedelmi rádiót, a Best FM-et működtető céget, a Kredit Holding Kft-t.
  • A vevő az Andy Vajna tulajdonában lévő Radio Plusz Kft. A szerződést három nappal azután kötötték, hogy a Médiatanács 2022-ig meghosszabbította a Best FM Rádiónak a 104,6 MHz-re vonatkozó frekvenciahasználati engedélyét.
  • Az üzlet annál is inkább érdekes, mert a filmügyi kormánybiztos, nagyvállalkozó Rádió1-e néhány hónapja a 95 MHz-en már szól az ország második legnagyobb városában.
  • Arra a kérdésre, hogy miért értékesítették a céget, Szombati Zsolt, a Kredit Holding eddigi egyetlen, most társügyvezetője így válaszolt: – A kezdeményező fél olyan, a jövőre vonatkozó piaci perspektívát vázolt fel, amely megnyugtatónak tűnt számunkra. Megnőtt az utóbbi években ugyanis a jelentősége az országos reklámbüdzséhez való hozzájutásnak és az ebből adódó stabilitásnak – fogalmazott.

A cégbírósági adatok szerint Andy Vajna cége, a Radio Plusz Kft. október 20-án vásárolta fel a Kredit Holding Kft.-t, azaz a Best FM tulajdonosát. Az ügylet három nappal azután történt, hogy a Best FM éppen lejáró rádiós frekvenciaengedélyét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2022. december 30-ig, azaz 5 évre meghosszabbította.

A Kredit Holding Kft. lapunknak nyilatkozó társügyvezetője, Szombati Zsolt hangsúlyozta, annak ellenére, hogy néhány hete új a tulajdonos, a rádió hallgatói ebből semmit nem fognak észrevenni. A vevő és az eladó megállapodása értelmében a Best FM nevet is megtartják. Szombati Zsolt kifejtette: nem terveznek személyi változást a rádióban, a stáb változatlan összetételben és feladatkörrel működik tovább. Ugyanazok a műsorvezetők, hírolvasók dolgoznak tovább, maradnak a műsoraik, a népszerű zenei kínálat. Nincs kilátásban semmilyen hálózatba való szerveződés – jelentette ki a társügyvezető.

A piacszerzés érdekében

A Kredit Holding másik társügyvezetője az a Hauk Zoltán lett, aki a budapesti Rádió 1-et működtető Radio Plusz Kft.-ben tavaly szeptember óta a kereskedelmi igazgatói feladatokkal foglalkozik. Az együttműködés részleteire vonatkozó kérdésünkre azt válaszolta Szombati Zsolt, hogy a helyi működésért ő felel, míg a fővárosi képviseletet Hauk Zoltán látja el.

Hauk Zoltán szerint azért vásárolták meg a debreceni Kredit Holding Kft.-t, mert az nyereséges, jól működő cég, kitűnő befektetés. Nem titkolta, hogy a piacszerzés volt a cél. Megerősítette: a jövőben is működtetni szeretnék a Best FM Rádiót, a nyereség megtartása a céljuk.

Minden marad a régiben

A műsor jövőbeli alakulásával kapcsolatban szintén hangsúlyozta, hogy nem terveznek változásokat.

A debreceni hallgatók nem fogják észrevenni, hogy változott a tulajdonos személye, továbbra is a megszokott rádiójukat hallhatják majd, amelyet ugyanaz a menedzsment irányít és ugyanaz a stáb készít, akik eddig is”

– egészítette ki Hauk Zoltán.

Családi vállalkozásban működtek

A Best FM Rádiót működtető Kredit Holding Kft.-nek eddig az a Szombati család volt a tulajdonosa, akik a debreceni rádiós piacon csaknem 20 éve képviseltetik magukat, és jelentős sikereket értek el. Még a múlt évezredben a Rádió Ladyvel kezdtek, majd megalapították az FM 95 Rádiót. Annak a frekvenciának a használati joga 2010-ben az önkormányzathoz került, azután „költöztek” a 104,6-ra. (A 95 MHz-en jelenleg a nap nagy részében Andy Vajna Rádió1-e hallható.) A Best FM-et működtető Kredit Holding egyébként jó gazdasági évet zárt tavaly. 156 millió forintos nettó árbevétel mellett, adózás után 47 millió forint profitot könyveltek el. A Best FM Rádió napi hallgatói elérése kimagaslóan jelentős (az Inspira Media Research szerint 54,4 százalékos).

HBN–OCs


Fotó: kozepsuli.hu
Debrecen - Folytatódik a rádiós piac átalakítása, régóta üres megyei frekvenciák sorsáról hozott döntést a Médiatanács. Ezeket (Hajdúböszörmény 98,9 MHz és Hajdúszoboszló 100,6 MHz) az LB Rádió Kft. nyerte. A társaság kapta a hajdúnánási 93,3 MHz-es frekvenciát is, ahol most a debreceni Best FM műso...

Fotó: Pixabay
Debrecen - Ezúttal arról kérdeztük a debrecenieket, hogy szoktak-e rádiót hallgatni. Ha kocsiban ülök, akkor gyakran hallgatom, leginkább a zene miatt, de az útinformációkat is nagyon hasznosnak tartom. Ha a híreket hallgatom, akkor csak és kizárólag emiatt teszem - Balkus Attila, szerződéses kat...








hirdetés