Koronavírus

2020.03.12. 17:30

Nem állt meg, csak takarékon van az élet

A beszélgetésfoszlányok arról árulkodnak, a mindennapokat megfertőzte a járvány.

Fotó: Matey István

A március 11-i veszélyhelyzet kihirdetése után sem állt meg az élet Debrecenben: a Nagytemplom előtt óvodás csoportok tűzdelték piros-fehér-zöld zászlóikat a Kossuth-szobor mellett található virágágyásba csütörtök délelőtt, az emberek járnak-kelnek, intézik mindennapi dolgaikat. Egy kicsit mégis más minden. Számos beszélgetésben elhangzik a korona szó, s tudjuk nagyon jól, hogy nem a királyi ékszerről, s még csak nem is a cseh pénznemről van szó. A beszélgetésfoszlányok arról árulkodnak, hogy a mindennapokat megfertőzte a járvány.

A kézfertőtlenítő szerekre sosem volt ekkora kereslet, a boltokban gumikesztyűs kézbe adjuk a pénzt.

– Annyit tapasztalunk, hogy kezdődik a pánik, bár mi még annyira nem vesszük észre, inkább a nagyobb boltokra jellemző. Tőlünk is viszik a tartós élelmiszert, főként a lisztet, a cukrot, az olajat, a szárított élesztőt, mindent, amit később fel tudnak otthon használni.

Felkészültünk, sokkal több tartós élelmiszert rendelünk

– osztotta meg tapasztalatait a Naplóval egy belvárosi kisboltban dolgozó eladó.

Ottjártunkkor éppen töltötték fel a polcokat, ahogyan a nagyobb boltokban is. Az egyik belvárosi üzletben folyamatosan pakolták az árut a polcokra, a száraztészták, konzervek és lisztek sorában újabb és újabb termékeket helyeztek ki.

Fotó: Matey István

Ananász és ecet

A Kishegyesi úti bevásárlóközpontban tömött kosarakkal találkoztunk. Esetenként tíz-húsz-harminc kilónyi liszt és cukor volt a kosarakban, egyes polcok pangtak az ürességtől. A hetvenhat forintos instant leves számára fenntartott hat sor mindegyike üres volt, a konzervek, száraztészták, sőt az üveges uborkák is közkedvelt termékek lettek a „koronás időkben”. Úgy tűnik, sokan ananász és vörösbab konzerven, majonézen és eceten akarnak élni az elkövetkező hetekben, a felvásárolt mennyiségtől függően akár hónapokban. Az viszont biztos, hogy az áruházlánc felkészült az esetleges rohamra. Raklapszámra, jól hozzáférhető helyre pakolták ki a tartós élelmiszerek egy részét. A bejárattól sok méter hosszan sorakoznak a tartós tejek, sőt, az egyik hűtősort beáldozva a fagyasztók előtt halmozódik a liszt, bizonyos konzervek, öt raklapnyi cukor. Logikus elrendezés, aki negyven kiló cukrot akar venni, csak leveszi a raklapról, nem kell bontogatni a zsugorokat. Nem reprezentatív felmérés, pusztán egyéni tapasztalat, hogy

főként az idősebb korosztály döntött a spájzolás mellett, persze a fiatalabbaknál és a középkorúaknál is láttunk kirívó eseteket.

WC-papírt szinte mindenki vett.

A büfé üzemel

Intézménylátogatási tilalmat vezettek be minden hazai egyetemen, a cívisvárosi felsőoktatási intézmény környékén éppen csak lézengtek. A Debreceni Egyetemen kétnapos oktatási szünetet, március 16-20. között előrehozott tavaszi szünetet rendeltek el, ezt követően pedig visszavonásig távoktatást szerveznek.

Fotó: Matey István

Ettől függetlenül az oktatók, kutatók, adminisztratív dolgozók, üzemeltetési munkatársak számára

a munkavégzés folyamatos, az egyetem nyitva van, a büfé is üzemel.

Sőt, a kollégiumok is nyitva tartanak, bár javasolták a hallgatóknak, hogy március 13-ig utazzanak haza, ha pedig otthon vannak, ne térjenek vissza a kollégiumba.

Ábri Teodóra | Fotó: Matey István

Az egyetem közelében találkoztunk egy hallgatóval, aki éppen kiköltözött a kollégiumból. Ábri Teodóra megmutatta nekünk azt a felhívást, amelyet feléjük intézett az egyetem – az unideb.hu oldalon bárki számára elérhető. Úgy véli, maximálisan tájékoztatták őket a tudnivalókról, jól kezeli az intézmény a kialakult helyzetet, viszont vannak kétségei, hogyan fog megvalósulni a távoktatás, valamint a nyári szünet is veszélyben van, ha elhúzódik a félév. Testnevelés-történelem szakon tanul, mindkét szak igényli a személyes jelentétet. Az elmúlt hetekben nem tapasztalt pánikot, holott sok maszkos-kesztyűs kínai hallgatóval találkozott például a menzán. Egy bevásárlóközpontban Teodóra látta, hogy többen már kartonszámra vették a cukrot, a kézfertőtlenítő pedig hiánycikk lett.

Fotó: Matey István

De hova lett a szájmaszk?

A patikákban hetek óta hiányzik a szájmaszk, mégis betértünk néhányba, hátha a rendkívüli intézkedések miatt sikerült beszerezni néhány száz darabot a gyógyszertáraknak. Mindenhol azt a választ kaptuk, hogy továbbra sincs, s nem is lehet tudni, mikor lesz – ha lesz egyáltalán. Felmerül a kérdés, hova lettek a szájmaszkok, mivel az utcán sétálva csak elvétve egy-egy emberen látunk, a villamoson is százból két ember ha visel, de legalább már senki nem néz sandán rájuk. Sőt, megfigyelhető az is, hogy főként a külföldiek viselnek itthon is szájmaszkot.

Kiss Dóra

A koronavírussal kapcsolatos egyéb írásainkat ide kattintva érhetik el.

Borítókép: A boltok felkészültek a nagyobb keresletre

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában