Amire nincs mentség…

Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: 24.hu
Kétszer kettő néha öt – tartja a jól ismert mondás. Ezek szerint sok minden viszonylagos, megkérdőjelezhető. Avagy a látszat néha csal. Igen, előfordulnak ilyen helyzetek, de léteznek szép számmal objektív történések is, amikor a feketét valóban feketének, a fehéret pedig fehérnek kell neveznünk. Kristóf Adrienn írása.

Amikor egész bensőnk tiltakozik a szürkére maszatolt, jogi terminológiák kusza szövedékébe burkolt, már-már felismerhetetlenségig eltorzított információhalmaz hallatán, mellyel szemben ott áll az ordító valóság, amiről csupán az nem vesz tudomást, aki nem akar. Ilyen fekete-fehér kép tárul elénk az alábbi történet kapcsán is. Adott egy 16–18 év körüli fiatal „ember”, egy baseball ütő, egy kegyetlenül felhördülő mondat és a nyers erő. Adott továbbá egy földön fekvő, védtelen kis állat, az ember legjobb barátja. Végül pedig adott még egy személy, aki nyíltan videófelvételt készít arról, amit az elsőként említett szereplő művel. Minden jó érzésű ember felhördül a hír hallatán, sokuknak könny áztatja arcát, s tehetetlen düh ébred bennük, miközben végignézik a felvételt. A fiatal „ember” a baseball­ ütővel lesújt többször. Egy ártatlan élőlény elpusztul. Ok nélkül, brutális módon kivégzik. A fiatal „ember” beismerte tettét.

Erre nem létezik mentség, nincs kifogás. Miért nincs? Nem kell pszichológusnak lenni ahhoz, hogy ezt megválaszoljuk. Egy 16–18 éves fiatal képes arra, hogy döntéseket hozzon, képes különbséget tenni jó és rossz között. A videón látható, hogy ő ez esetben melyik utat választotta. A szó, amit kiejt a száján, és ahogyan kiejti, a felvett póz, a mozdulatok erőteljes agressziót, gyűlöletet és brutalitást árasztanak. Ha valakinek ez nem elég, az gondolkodjon el rajta, miért is készült minderről videófelvétel? Szeretne majd eldicsekedni tettével másoknak? Szeretné majd később ő maga visszanézni, milyen férfiasan elbánt egy önmagát megvédeni képtelen, elesett kis állattal? Visszanézi, s közben morbid örömöt érez? Talán. Egy azonban biztos. Emberségünk abban mérettetik meg igazán, hogy hogyan bánunk azokkal, akik kiszolgáltatottak, akik gyengébbek nálunk, akik függenek tőlünk. Legyen az állat vagy ember. Tudunk együtt érezni másokkal? Tudunk uralkodni az indulatainkon? Ezek súlyos kérdések.

Még súlyosabb helyzetben van azonban az az ember, akinek örömöt okoz az ölés. Aki kedvét leli abban, hogy árt másoknak. Ez egy nagyon komoly személyiségtorzulás, és veszélyes. Az ilyen ember mindenképpen segítségre szorul, tudván azt, hogy együtt kell élnie vele a társadalomnak. Segítségre szorul, de csak miután szembesült tettének következményeivel. E nélkül nem remélhető változás, nem remélhető javulás. A bűnért büntetés jár. Az ölés bűn. Méghozzá súlyos. Kell, hogy a büntetés is az legyen. Hogy tanuljon belőle ő és mindenki más is; hogy értsék a hozzá hasonlók, hogy nem lehet bármit megtenni következmények nélkül. Csak így van remény a változásra. Csak így érezhetjük azt, hogy ez az ártatlan kis lény nem halt meg hiába, s talán köszönthet még szebb holnap Isten teremtményeire Magyarországon.

– Kristóf Adrienn –

Szerzőnk pszichológus, állatvédő.








hirdetés