Amerikaiak jártak a Debreceni Egyetemen, a nyelvoktatás érdekelte őket

Amerikaiak jártak a Debreceni Egyetemen, a nyelvoktatás érdekelte őket
© Fotó: unideb.hu
Debrecen – A Debreceni Egyetem angol nyelvű képzési kínálatával is megismerkedett egyhetes magyarországi útja során az amerikai egyetemek képviseletében hazánkba látogató delegáció. Céljuk a kétoldalú kapcsolatok erősítése a Fulbright-program keretében.

Tíz amerikai egyetem 12 képviselője érkezett egyhetes magyarországi látogatásra, amely során a Debreceni Egyetemet is felkeresték. A küldöttség tagjai elsősorban az intézmény angol nyelvű képzési kínálata iránt érdeklődtek, és kifejezték szándékukat a kapcsolatok szorosabbra fűzésére.

– Ez erősítené az országaink közötti oktatási kapcsolatot, azon túl, hogy a Fulbright egy olyan rangos ösztöndíjprogram, ami szervesen illeszkedik a Debreceni Egyetem nemzetközi stratégiájához – mondta a június 14-i látogatást követően az unideb.hu portálnak Csernoch László.

A tudományos rektorhelyettes kifejtette: a vendégek elsősorban az agrár-, a műszaki-, valamint az orvosképzés iránt érdeklődtek, emellett felkeltette figyelmüket a Nyári Egyetem nyújtotta képzési kínálat is, amellyel a magyar nyelv tanulásán túl a hazánk kulturális értékeit is megismerhetik a kurzusokon résztvevők.

– A találkozó során sikerült konkretizálni a nemzetközi kapcsolatok kétoldalú építésének lehetőségeit. Ez fontos, hiszen egyetemünk olyan széles angol nyelvű képzési palettával rendelkezik, amelynek joggal vihetik hírét a nagyvilágban – hangsúlyozta Csernoch lászló.

Fulbright-ösztöndíjra azok a magyar állampolgárok pályázhatnak, akik felsőfokú végzettséggel, valamint megfelelő szintű angol nyelvtudással rendelkeznek, és az Egyesült Államokban szeretnének oktatni, kutatni vagy továbbtanulni. Pályázni bármely tudományterületen és művészeti ágban lehet.

A Fulbright oktatási, kutatói ösztöndíj-, illetve csereprogramot 1946-ban alapította J. William Fulbright amerikai szenátor azzal a céllal, hogy lehetőséget teremtsen tudományos kutatói munkára, szakmai tapasztalatcserére. A világ egyik legrangosabb ösztöndíj-programja jelenleg mintegy 160 országban működik. Magyarország 1978-ban kapcsolódott a Fulbright-hoz.

A Debreceni Egyetemről 1983-tól mostanáig 61 pályázó nyert Fulbright-ösztöndíjat az Egyesült Államokba.

– Debreceni Egyetem –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés