állami támogatás

2020.05.15. 19:45

Több mint 22 millió forintra pályázhattak a közlevéltárak

Idén 22,8 millió forint állami támogatást ad az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a közlevéltárak levéltár-szakmai feladatainak elvégzésére – közölte a szaktárca.

„A támogatás célja, hogy biztosítsa a közlevéltárakban őrzött maradandó értékű iratanyag szakszerű kezelését, épségben és használható állapotban történő megőrzését és használhatóvá tételét” – áll a minisztérium sajtó- és kommunikációs főosztályának pénteki közleményében.

„A levéltári munka jelentősége és fontossága kiemelkedő, hiszen a levéltár a közösségi emlékezet maga. Amit a szűkebb vagy tágabb közösség megél, azt a levéltárakban kezelik, vagyis összességében nemzeti identitásunk múltban gyökerező forrása. Levéltáros szakembereink pedig azok, akik mindezt feldolgozzák, védelmezik, majd hozzáférhetővé teszik nemcsak jelen generációknak, hanem a jövő állampolgárainak is” – írják.

A közlemény szerint a támogatási kérelmek benyújtására vonatkozóan közzétett felhívásra 20 intézmény nyújtott be kérelmet.

Címkék#levéltár

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában