Amerikai médiaértesülés szerint Avicii valóban öngyilkos lett

Akt.:
Avicii
Avicii - © Fotó: AFP/Kisbenedek Attila
New York/Budapest – A hírességekkel foglalkozó TMZ amerikai hírportál értesülése szerint Avicii svéd sztár-DJ valóban önkezével vetett véget életének, miként azt családjának múlt heti közleménye is sejteni engedte.

A celebportálnak több tájékozott forrás is azt mondta, hogy az április 20-án Ománban 28 évesen holtan talált zenei producer egy törött üveggel sebezte meg magát halálosan, de hogy hol, azt nem tudni biztosan. Ketten azt mondták, hogy a nyakán vágta meg magát, de egy harmadik forrás állítja, hogy a csuklóján.

A család egy múlt csütörtökön közzétett nyílt levélben azt írta sokat sejtetően, hogy Avicii “nem bírta tovább”, “békét akart találni”. A zenész szóvivője ugyanakkor nem volt hajlandó megerősíteni az AFP hírügynökségnek, hogy öngyilkosságot követett-e el Avicii.

Az ománi rendőrség azt közölte, hogy nem találtak gyanús körülményt halálával kapcsolatban, a halál okát pedig a család kérésére nem tárják a nyilvánosság elé.

A Tim Bergling néven született zenészt a világ legjobb DJ-i között tartották számon.

– MTI –


Figyeljünk önmagunkra és a környezetünkben élőkre! Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!


Avicii a 2015-ös Sziget Fesztiválon
USA - A Grammy-jelölt DJ 28 éves volt, halálának oka egyelőre ismeretlen. Meghalt Tim Bergling, művésznevén Avicii - írja a CNN. A DJ halálhírét sajtóképviselője is megerősítette. Avicii Maszkatban, Omán fővárosában vesztette életét, egyelőre ismeretlen körülmények között. Mély fájdalommal tudat...

Fotó: AFP / Bjorn Larsson Rosvall
A pénteken elhunyt Tim Bergling, vagyis ismertebb nevén Avicii mély nyomot hagyott az elektronikus tánczenében. Dalait rongyosra játszották a rádiók, és játsszák még most is. Fellépésein világszerte megtöltötte a tánctereket, sőt, kétszer még Grammy-díjra is jelölték. A YouTube-megtekintések alapján...

Fotó: AFP / Kisbenedek Attila
London - Nincsenek bűncselekményre utaló gyanús körülmények Avicii világhírű svéd DJ halála körül - közölték az ománi hatóságok. A Tim Bergling néven született Aviciit Omán fővárosában, Maszkatban találták holtan múlt pénteken. A 28 éves DJ halálának okát nem hozták nyilvánosságra - írta a BBC Ne...