Amerikai elnökválasztás – Bevándorlónak nevezte magát Melania Trump

Washington – Bevándorlónak nevezte magát a republikánus elnökjelölt, Donald Trump felesége, Melania Trump, aki csütörtökön Pennsylvaniában mondott kampánybeszédet férje mellett.

Melania Trump ritkán jelenik meg a nyilvánosság előtt, a kampány hajrájában azonban három beszédet is mond. Az elsőt csütörtök délután, egy pennsylvaniai kisvárosban tartotta. Ez volt az első alkalom, hogy a republikánusok nyári elnökjelölő konvencióján elmondott beszéde óta kampányrendezvényen felszólalt.

Donald Trump 46 éves, szlovéniai születésű feleségét a pódiumon Mike Pence alelnökjelölt hitvese, Karen Pence mutatta be: “Amerika iránti szeretete határtalan, mint a férjéé” – fogalmazott Karen Pence. Melania Trump a győzelmi jelet mutatva lépett a pódiumra, ahol a Trump-kampányról rögtön leszögezte: “ez a kampány nem szokványos, ez mozgalom, amely részvételre és cselekvésre ihletett embereket”. Ezután felidézte szlovéniai gyermekkorát, s hangsúlyozta, hogy akkor és ott úgy tekintettek Amerikára, mint a szabadság és a lehetőségek hazájára. “Amerika azt jelentette nekünk, hogy ott álmodozhatsz és valóra is válthatod az álmaidat” – fogalmazott és hosszasan dicsérte Ronald Reagan elnök 1984-ben elmondott híres kampánybeszdéét, amelyben Reagan azt ígérte: Amerikában új hajnal köszönt be.

“Bevándorló vagyok” – mondta Melania Trump, s részletesen felidézte, hogy sikeres modellként tíz esztendeig tartott, mire több vízum és zöldkártya után letette az állampolgári vizsgát. Ezt a kérdést nem véletlenül taglalta, korábban ugyanis megvádolták azzal, hogy illegálisan dolgozott az Egyesült Államokban, ezt azonban ő mindig visszautasította.

Beszédében a biztonságos ország és az ellenőrzött határok mellett érvelt, majd miután leszögezte, hogy főállású édesanya, kitért arra is, hogy az amerikai kultúra manapság túlságosan is megengedő. A gyermekek internetes zaklatásának terjedésére utalva kifejtette azt is, hogy first ladyként feladatának tekintené, hogy ez ellen küzdjön. “November 8-án győznünk kell, majd össze kell fognunk. Tisztelettel kell viseltetnünk egymás iránt, akkor is, ha nem értünk egyet, s ebben segítem majd a férjem erőfeszítéseit” – mondta Melania Trump. S megismételte a Trump-kampány szlogenjét: Donald Trump Amerikát ismét biztonságossá, felvirágzóvá, büszkévé teszi.

Melania Trump beszédét mind a négy országos televíziós csatorna élőben közvetítette. A republikánus elnökjelölt felesége nutoljára a nyáron Clevelandben a republikánus konvención mondott beszédet és szeptemberben – a Trump 11 évvel korábban, titokban rögzített és nőket becsmérlő szavait megörökítő videó nyilvánosságra kerülése után – fogadta a CNN riporterét egy interjúra.

– MTI –








hirdetés