Alvással nyomta el a kínzó fájdalmat

Akt.:
A kép illusztráció
A kép illusztráció - © Fotó: Pixabay
Debrecen, Balmazújváros – Aliznál négyévesen diagnosztizálták a leukémiát, tíz éve tünetmentes.

Magyarországon évente mintegy 32–33 ezren veszítik életüket daganatos betegségben, jóllehet a daganatok egyharmada megelőzhető lenne – derült ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleményéből. Február 4-e a rákellenes világnap, melynek célja, hogy évente legalább egyszer kiemelten is felhívjuk a figyelmet e betegségcsoportra, hiszen az idejében felismert rákfélék jelentős része gyógyítható.

A fájdalomra emlékszik

A 28 éves balmazújvárosi Csiha Aliznál 4 éves korában diagnosztizálták a leukémiát. – 1994-ben bölcsibe kerültem, ahol a gondozók azt vették észre, hogy sosem játszom a gyerekekkel, nem eszek és mindig csak aludni szeretnék. Szüleim elvittek orvoshoz, aki azt mondta csak hisztizek és majd beszokok a bölcsibe. Pár héttel később épp a bölcsődében volt egy általános vizsgálat, ahol az orvos leukémia gyanúval azonnal a gyermekklinikára küldött. A sejtés sajnos be is igazolódott: a leukémia ALL típusát diagnosztizálták nálam, így megkezdték a kemoterápiát – mesélt a kezdetekről. Mint mondta, csaknem egy évet kellett folyamatosan a kórházban töltenie, mely a szüleinek is nagyon megterhelő volt mind érzelmileg, mind pedig anyagilag. Aliz, mivel kislány volt, nem sokra emlékszik a betegségéből, arra azonban igen, mennyire fájdalmas volt.

Lévén, hogy a leukémia vérrák, az egész testemet átjárta a fájdalom. Valószínűleg épp azért aludtam annyira sokat, mert akkor nem éreztem a kínt”

– mutatott rá Aliz, aki egy év kórházi kezelés után, fokozatosan egyre többet és többet lehetett otthon, majd 8 éves korától egészen 18 éves koráig évente kellett kontrollra járnia. Tíz éve hivatalosan is tünetmentes, de mint mondta, „az ördög nem alszik”: sosem lehet igazán megnyugodni, hisz a rák bármikor kiújulhat.

Arra a kérdésre, hogy a leukémia milyen hatással van az életére, Aliz úgy fogalmazott: bátrabban fogalmazza meg véleményét bárkivel szemben, hiszen egyszer már megnyert egy fontos csatát, veszítenivalója nincs.

PÁTZ


Hajdúböszörmény - Tizennyolc emberből egynél kialakul a vastagbéldaganat. „Daganatos Betegségek – Fókuszban a vastagbélrák” címmel jelent meg ismeretterjesztő kiadvány a „Hajdúböszörmény ESZ-V” Nonprofit Kft. működtetésében lévő Egészségfejlesztési Iroda gondozásában. Egészségünk megőrzésének ku...