Aluinvent-DVTK: Pénteken eldől, hogy lesz-e hosszú hétvégéjük

Akt.:
A PINKK-Pécsi 424 csapatával mérkőzik a DVTK a négy közé jutásért
A PINKK-Pécsi 424 csapatával mérkőzik a DVTK a négy közé jutásért - © Fotó: ÉM-archív/Ádám János
Miskolc – Az Aluinvent-DVTK női kosárlabdacsapata pénteken Magyar Kupa negyeddöntőt játszik.

Péntektől vasárnapig Sopronban rendezik meg a női kosárlabda Magyar Kupa döntőjét. Az MK lebonyolítása megegyezik a tavalyival, ebben az idényében is mindössze 8 együttes érdekelt (azok, akik az élvonalbeli bajnokság féltávjánál az első nyolc között voltak), a sorozat összesen 8 meccsből áll, amelyet három nap alatt „zavarnak le”. Oly módon, hogy a nyitónapon a négy negyeddöntőt rendezik meg, aminek a vesztesei kiesnek, elbúcsúznak, a továbbjutó négy gárda pedig szombaton és vasárnap az érmekért harcol. A kupa fináléjában a DVTK is jelen lesz, a sorsoláskor, a negyeddöntőre, verhető ellenfelet kaptak a piros-fehérek, és ha sikerülne nyerniük a PINKK-Pécsi 424 elleni, pénteken 20.30-kor kezdődő összecsapáson, akkor az elődöntőben nagy valószínűséggel a házigazda Sopron ellen meccselnének.

Napsütés vagy hó

– Ha a szombatról, vagy a vasárnapról kezdenénk el beszélni, az olyan, mintha az időjárást akarnánk tudni, azt, hogy kisüt-e a nap, vagy hó jön Ausztria felől – mondta Stefan Svitek, az Aluinvent-DVTK szakvezetője azzal kapcsolatban, hogy mennyire tekintenek előre. – Maradjunk annyiban, hogy a pénteki mérkőzést nagyon meg akarjuk nyerni. Nem csak azért, hogy továbbjussunk, hanem, hogy még két jó mecset játszhassunk Sopronban.

A vezetőedző elmondása szerint azért is fontos lenne, hogy három meccses hétvégéjük legyen, mert így tovább csiszolhatnák a csapatba nem túl régen érkezett amerikai centert, Brewert, és nem utolsósorban az elmúlt hetekben sérüléssel bajlódó Raksányi is visszarázódna a közelgő bajnoki rájátszás előtt. Stefan Svitek elmondása szerint minden játékosa egészséges, és a lehető legjobb összetételben szeretnék folytatni a jó játékot.

A diósgyőri szakvezető szót ejtett a klub tegnapi sajtótájékoztatóján a pénteki ellenfélről, a PINKK-Pécsi 424 csapatáról is, megjegyezve, hogy a baranyai együttes az utolsó két bajnokiján sikeres volt, hiszen idegenben legyőzte a Vasast, és a Sopron elleni hazai mérkőzésükön is volt tartásuk. Stefan Svitek azt is elmondta, hogy készülnek ellenfelükből, abból, amit játszani szoktak, hogy ezekre a játékelemekre jó válaszaik legyenek, de a DVTK elsősorban a saját játékát szeretné játszani.

A különbségek

A Magyar Kupa annyiban más lesz, mint a bajnokság alapszakasza, hogy ezen a hétvégén nem kell az első két negyedben 20 év alatti játékost szerepeltetniük a csapatoknak. Ettől függetlenül Stefan Svitek szerint lesz több olyan fiatal kosaras a csapatokban, akik ha nem is az első perctől, de több-kevesebb lehetőséget biztosan kapnak majd, és köztük lesz a diósgyőri Bach is, mert az eddigi teljesítményével rászolgált erre.

– Négy gárda három nehéz mérkőzést játszik majd ezen a hétvégén, és nem elég 6-7 játékost szerepeltetni, ettől többet kell betenni a rotációba, ha valaki sikeres akar lenni – mondta az Aluinvent-DVTK vezetőedzője, aki arra a kérdésre, hogy milyen különbség van még a bajnokság és a kupa között, így felelt: – A bajnokságban van 20 meccs, és ha egyszer kikapsz, az még kijavítható. Itt, a kupában nem. Ha nem nyersz az első napon, mehetsz haza. De egyébként csak a döntő számít, az, hogy játszol-e ott, hogy megnyered-e. A harmadik vagy negyedik hely szép, de megnyerni valamit, az nagyon más.

Arra a felvetésre, hogy mennyire tekintenek előre, csak a PINKK-ről néztek-e meg videókat, vagy a Sopron várható játékát is elemezték-e, azt felelte Stefan Svitek, hogy a házigazdáról készült képi felvételeket csak akkor veszik elő, ha eldől, hogy ellenük kell játszaniuk az elődöntőben, vagyis szombatnál hamarabb nem foglalkoznak ezzel. Azt is kérdésként kapta a diósgyőri szakvezető, hogy elégedett lenne-e, ha érmet szerezne csapata, amire igennel válaszolt.

Játékosszavak

Alyssia Brewer, az Aluinvent-DVTK játékosa: – Az én pályafutásomnak az egyik legszebb emléke a két éve a DVTK-val Miskolcon elért Magyar Kupa győzelem. Nagyon nehéz három meccset nyerni, három egymást követő napon, de valakinek ez sikerülni fog. Tavalyelőtt, amikor nagyon jó csapatunk volt, akkor ez nekünk jött össze. Tudjuk, hogy miről szól a kupa, és ezen a hétvégén is minél sikeresebben szeretnénk szerepelni. Nem lehet három meccset előrenézni, mindig csak azzal kell foglalkozni, ami következik, és nem lehet spórolni a következő mérkőzésre, amikor valaki a pályán van, akkor a maximumra kell törekednie.

ÉM-BCS



A program:

péntek, negyeddöntő:

  • ZTE NKK – CMB CARGO UNI Győr 13.00
  • VBW CEKK Cegléd – Atomerőmű KSC Szekszárd 15.30
  • PEAC-Pécs – Sopron Basket 18.00
  • PINKK-Pécsi 424 – Aluinvent-DVTK 20.30

szombat, elődöntő:

  • ZTE NKK/CMB CARGO UNI Győr – VBW CEKK Cegléd/ Atomerőmű KSC Szekszárd 15.30
  • PEAC-Pécs/Sopron Basket – PINKK-Pécsi 424/Aluinvent DVTK Miskolc 18.00

vasárnap:

  • bronzmérkőzés 15.30
  • döntő 18.00

Az elmúlt tíz év kupagyőztesei:

2009: MiZo Pécs 2010
2010: MiZo Pécs 2010
2011: MKB-Euroleasing Sopron
2012: MKB-Euroleasing Sopron
2013: Uniqa-Euroleasing Sopron
2014: PEAC-Pécs
2015: Uniqa-Euroleasing Sopron
2016: Aluinvent DVTK Miskolc
2017: Uniqa Sopron









hirdetés